Az előzetes adatok szerint mintegy 3,3 milliárd forintnyi betét fagyott be az Általános Közlekedési Hitelszövetkezetnél. Az Országos Betétbiztosítási Alap húsz munkanapon belül minden betétesnek kifizeti a kártalanítást.
Székács Péter, az OBA ügyvezető igazgatója elmondta: a hitelszövetkezet befagyott betéteinek kifizetése nem okoz gondot, az OBA kártalanításra fordítható vagyona ugyanis meghaladja a 85 milliárd forintot. A fedezettségi mutató – amely az alap likvid eszközállományát veti össze az alap elméleti kártalanítási kötelezettségével – 1 százalék, ami nemzetközi összehasonlításban megfelelő.
Az OBA fel van készülve a gyorsított kártalanításra is – mondta Székács Péter, aki emlékeztetett: 2010. január 1. óta a kártalanítás kifizetésére rendelkezésre álló határidő 20 munkanapra csökkent. Ezt egy uniós direktíva alapján 2011 januárjától kell bevezetniük a tagállamoknak, de Magyarország a kifizetések gyorsítása érdekében már az idei évtől alkalmazza.
A PSZÁF csütörtökön vonta vissza az ÁKH tevékenységi engedélyét
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csütörtökön jelentette be, hogy visszavonta az ÁKH tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte az intézmény felszámolását, mert a kirendelt felügyeleti biztosok azt állapították meg, hogy a hitelszövetkezet fizetőképességi helyzete a jövőben sem teszi lehetővé a biztonságos, jogszabályoknak megfelelő működést.
A felügyeleti biztosokat azért rendelte ki a PSZÁF még januárban, mert a hitelszövetkezet saját tőkéje a jegyzett tőke alá csökkent. Az ÁKH számára a felügyelet egyúttal megtiltotta a részjegyek visszafizetését, valamint, hogy újabb kockázatvállalással járó ügyleteket kössön, illetve meghosszabbítsa a hitel- vagy kölcsönszerződések határidejét.
Az OBA honlapján közzétett, az ÁKH betéteseinek kártalanításáról szóló tájékoztató szerint az alap a névre szóló betét- és kamatköveteléseket személyenként legfeljebb ötvenezer eurónak megfelelő - 13,567 millió forint - összegig fizeti ki. Az átszámítás a 2010. február 11-i MNB devizaárfolyamon történik.
A kártalanítást a betéteseknek nem kell igényelniük, a kifizetés alapját a bankban lévő személyes adatok, valamint a betétre vonatkozó adatok jelentik.
Abban az esetben, ha a betétes 13,567 millió forintot meghaladó, vagy az OBA által nem biztosított betétköveteléssel rendelkezik, akkor az OBA által ki nem fizetett betétrészre a felszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni, ennek módjáról a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-nél lehet tájékozódni.

Hallgassa meg!


