Nagy a különbség a nyugdíjpénztárak között

gazdaság
Lovas Judit - 2010.03.16. 07:20
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Összességében megnyugodhatunk a nyugdíjpénztári befektetéseink tekintetében, hiszen a szektor tavaly visszahozta a 2008-as veszteségeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden pénztár jól teljesített, és lehet, hogy a mi egyéni számlánkon már nem ilyen kedvező a kép. A hosszú távú teljesítmények alapján éppen a nagy banki, biztosítói hátterű pénztárak a leggyengébbek.

Hallgassa meg!

2008-ban olyan jól teljesítettek a magánnyugdíjpénztárak és az önkéntes nyugdíjpénztárak is, hogy sikerült ledolgozni a 2008-as veszteségeket. Tíz év távlatában elmondhatjuk, hogy a szektorban felhalmozott megtakarítások megőrizték a reálértéküket. Ez mindenképpen jó hír, hiszen több mint három millió tagja van a magánnyugdíjpénztáraknak és egymillió négyszáz ezren tartják megtakarításukat önkéntes nyugdíjpénztárban.

Ha azonban egy kicsit közelebbről is megnézzük a számokat, amiket pénteken hozott nyilvánosságra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, akkor azt láthatjuk, hogy nagy a különbség az egyes pénztárak teljesítménye között. Míg egy átlagos pénztártag a pénzénél van, nem biztos, hogy a mi számlánk is ilyen jó képet mutat.

A pénztárak teljesítményében nagy a szórás – mondta Szűcs József főosztályvezető-helyettes a felügyelet sajtótájékoztatóján. A tavalyi jó hozam sem garancia arra, hogy a pénztár ellensúlyozni tudta a 2008-as veszteséget. Fontos tehát, hogy semmiképpen ne csak a tavalyi számok alapján értékeljünk, hanem együtt nézzük a 2008-as és 2009-es évet. Már csak azért is érdemes odafigyelni, mert komoly üzletet jelent az ügynököknek a tagok átléptetése más pénztárba, átlagosan tizenötezer forintot kapnak egy-egy új tagért. Tavaly több mint kétszázezren váltottak pénztárat és egyáltalán nem biztos, hogy jól jártak a váltók. A felügyelet éppen ezért árgus szemmel figyeli majd a tagok átléptetését és felrakott egy teljesítmény-összehasonlító programot a honlapjára, a www.pszaf.hu-ra - mondta Szűcs József.

Idén lépett hatályba az a szabályozás, hogy ha a tag portfolióváltásai illetve pénztári átlépései között öt évnél rövidebb idő telik el, akkor a tag elveszíti a hozamgaranciát. Ez a hozamgarancia azt jelenti, hogy nyugdíjba vonuláskor kiszámítják, mekkora lenne az egyéni számlánk egyenlege, ha az inflációval megegyező kamatot kaptuk volna. És ha a valós egyenleg ennél kisebb, akkor a Pénztárak Garancialapja kipótolja az összeget. Csakhogy az öt éven belüli váltás esetén ugrik a garancia. A garancia tehát akkor fontos, ha rosszul teljesítő pénztárnál vagyunk. De hát éppen az lenne a lényeg, hogy olyan pénztárnál legyünk, amelyik nem csak az inflációt hozza, hanem megveri az inflációt és valódi reálhozamot biztosít, méghozzá hosszú távon. Ezért mindenképpen a hosszú távú teljesítményeket kell nézni, hiszen elképzelhető, egy-egy évben jó hozamot biztosít a pénztár, miközben hosszabb távon pocsék a teljesítménye.

A legjobban a tíz éves vagyonnövekedési mutató alapján lehet összehasonlítani a pénztárakat. Ez gyakorlatilag az átlagos számlán lévő vagyonnal súlyozott átlagos hozamrátát mutatja meg. Azért kell vagyonnal súlyozottan nézni a hozamokat, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a magas hozamot ezer forinton, vagy egymillió forinton értük el.
A nyilvánosságra hozott adatok alapján összeállítottuk a pénztárak rangsorát. A táblázatokat megtalálhatják itt a honlapunkon. A 10 éves vagyonnövekedési mutató alapján látható, hogy tizenkilencből nyolc pénztár nem tudta az 5,9 százalékos tíz éves átlagos inflációt megverni. A sorrend azt mutatja, hogy sem a növekedési, sem a kiegyensúlyozott portfóliónál a legjobb öt pénztárban nincs banki vagy biztosítói hátterű, hanem éppen a független nyugdíjpénztárak voltak a legsikeresebbek. A tíz éves vagyonnövekedési mutató alapján a legjobb öt pénztár a növekedési portfólióban a VIT, a Vasutas, az Életút, a Postás és a Honvéd volt.

Az öt sereghajtó, azaz a leggyengébbek az OTP, az Erste, az AXA, az Allianz és az Évgyűrűk. Aki a legtöbbet hozó pénztárnál tartotta a leendő nyugdíját, annak évente átlagosan 7,8 százalékkal hízott a pénze, míg a leggyengébbnél csak 2,47 százalék volt az átlaghozam. Ez pedig közel 5,5 százalékos különbség tíz éven át.


Tavaly az ötvenkét évesnél idősebbek visszaléphettek a magánnyugdíjpénztárakból a tisztán állami tb rendszerbe. A százhuszonhárom ezerből közel hetvenkétezren éltek a lehetőséggel. Az ő egyéni számlájukon százmilliárd forint halmozódott fel, ebből hetvennégymilliárd forintot már átadtak a pénztárak az Államadósság Kezelő Központnak.

A magánnyugdíjpénztárak teljesítménye táblázatban itt olvasható.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-03-16 14:33:28




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Nagy a különbség a nyugdíjpénztárak között >