Krónika Kubicsek István Király Erzsébet - 2010.10.25. 12:32
Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint az adózók túlnyomó része nem fogja visszatartani a befizetéseket, mert senki nem akar adóhatósági vizsgálatot. A bevallásoknak és befizetéseknek az új helyzetben is eleget kell tenni, ha ugyanis ezt valaki nem teszi meg, az adóhatóság késedelmi pótlékot számolhat fel, de akár végrehajtás is indulhat ellene. A szakértÅ‘ szerint ráadásul az adózó arra sem hivatkozhat, hogy a nyugdíjjárulék visszatartása sérti a pénztárral megkötött szerzÅ‘dését, abban ugyanis az áll, hogy a törvényben meghatározott mértéket fizeti be a magánnyugdíj-kasszába. A jogszabály pedig most úgy változott, hogy ide nulla százalékot kell fizetni, a levont nyugdíjjárulék pedig az állami megy, tehát minden szabályozás törvényes.
Selmeczi: lesz garancia
Az azonban még nem dÅ‘lt el véglegesen, hogy az összeg, ami 14 hónap alatt az állami kaszába folyik be, hogyan, milyen kamattal és mikor kerül vissza a magánnyugdíjpénztárakba. EgyelÅ‘re csak az tűnik biztosnak, hogy nemcsak az állami szektorba visszalépÅ‘k, hanem a magánpénztárakban maradók is kapnak majd kompenzációt. Az állam garantálja a nyugdíjak értékállóságát és ez az, amely szabályrendszeren belül a magánnyugdíjpénztár tagok is azt mondhatják, hogy bízhatunk az államban, hiszen nem fog elveszni a pénzünk – mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjellátási miniszterelnöki megbízott, aki szerint nemcsak a befizetett pénz értékállóságát, hanem az egyéni számlák továbbvezetését is garantálják.
Orsós: kevés az információ
Orsós Éva, az Életet az Éveknek Országos Szövetség elnöke szerint azonban nincs elég garancia arra, hogy nem járnak majd rosszul az érintettek. Épeszű ember nem ad a másiknak úgy pénzt, hogy nem beszéli meg elÅ‘zetesen, és nincsenek garanciák, hogy milyen feltétellel fogja visszakapni - fogalmazott az elnök. Márpedig egyelÅ‘re nem látni világosan, hogy, akik átlépnek, milyen feltételekkel tehetik ezt meg, milyen feltételek mellett kapják vissza a pénzüket, mint ahogy egyelÅ‘re azt sem tudni, mitÅ‘l nagyobb a garancia ezekre a megtakarításaikra, mint a másik rendszerben volt - tette hozzá. Az idÅ‘sügyi szakértÅ‘ kevésnek tartja azt a tájékoztató anyagot is, amelyet a tervek szerint minden érintettnek kipostáznának, azt mondja, sokszor egyetemi, fÅ‘iskolai végzettségű emberek sem értik pontosan, hogy mirÅ‘l van szó. Orsós Éva úgy vélte, össze kellett volna hívni az idÅ‘sügyi tanácsot, mielÅ‘tt ilyen döntést hoznak.
A Krónika kereste a szakminisztériumot, hogy megtudja, a tervek szerint mikor kapják meg az érintettek a tájékoztatót, milyen lehetÅ‘ségeik vannak, jóvá kell-e hagyniuk, és ha igen, hogyan, azt, hogy az állam másként kezelné 14 hónapig a befizetéseiket. EgyelÅ‘re nem jött válasz.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2010-10-25 21:44:43

Hallgassa meg!


