Svájci frank: marad a bizonytalanság

A szakértő szerint tartósan 240 forint körüli, esetleg azt jelentősen meghaladó tartományban hullámzik majd az árfolyam.

 Hallgassa meg!

A svájci nemzeti bank szerette volna megnyugtatni reggeli közleményével az ideges piacokat, ám az ellenkezÅ‘ hatást érte el, hiszen az euró árfolyama kezdett esni. Korábban pénzügyi elemzÅ‘k arra számítottak, hogy a svájci jegybank rögzíti az alpesi deviza árfolyamát az euróhoz képest, vagy kijelöl egy sávot, amelyen belül az árfolyam mozoghat. Ezzel ugyanis meg lehetne gátolni, hogy csupán nemzetközi spekulációs szempontok alapján túlértékelt legyen a frank, amely jelenleg az arany mellett a befektetÅ‘k menekülési célpontja.

A svájci jegybank ezzel szemben csak annyit jelentett be, hogy kamatcsökkentéssel próbálja lejjebb nyomni a kurzust. A túlértékelt frank Svájc gazdaságát is sújtja, különösen az exportra termelÅ‘ cégeket és a turizmust érte jelentÅ‘s veszteség, amelynek enyhítésére a berni kormány már kénytelen volt másfél milliárd frankot költeni.

A tÅ‘zsdéken azonban nincs pánik. ElemzÅ‘k szerint ugyan csalódást keltett, hogy a tegnapi csúcstalálkozón a német kancellár és a francia elnök nem jelentett be gyors, drámai lépéseket az euróválság megállítására, de bíznak abban, hogy Angela Merkel és Nicolas Sarkozy politikai javaslatai hosszú távon segítik majd a közös valuta stabilizálását.

 Hallgassa meg!

Miközben reggel még erÅ‘södött a forint, a svájci frankot 235 forint alatt jegyezték, kilenc óra körül néhány perc alatt több mint nyolc forintot zuhant az árfolyam, és a 243-as szintet is ostromolta.

Weinhardt Attila tÅ‘zsdei elemzÅ‘ a Krónikának azt mondta: a forint gyengülése egyértelműen annak tulajdonítható, hogy a svájci nemzeti bank mégsem jelentette be a várt árfolyamküszöböt. A szakértÅ‘ szerint a következÅ‘ napokban, hetekben is nagyon magas szinteken maradhat a svájci frank.

Ismét nÅ‘tt az esélye, hogy tartósan a 240 körüli, esetleg azt jelentÅ‘sen meghaladó tartományban hullámzik majd az árfolyam – vélekedett Weinhardt Attila. Hozzátette: nagy a bizonytalanság, és hektikus kilengések várhatók.

Utolsó frissítés: 2011-08-17 12:03:27




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Svájci frank: marad a bizonytalanság >