Nem áldozzuk fel magunkat, mint Iphigénia, a globális gazdaság oltárán - közölték a görög szakszervezetek, amelyek egész héten tüntetnek majd a baloldali kormány megszorításai ellen. A királylányt a történelmi időkben azért áldozták fel, hogy szerencsét hozzon a háborúban.
Közben Papandreu kormányfő Davosban, a világgazdasági fórumon igyekezett megnyugtatni a hitelezőket: Görögország igenis csökkenti hatalmas, 14 százalékos költségvetési hiányát. Mint mondta, 2012-re el akarják érni a három százalékot. Az unió nem vállalja át a görög adósságtörlesztést, de ad 16 milliárd eurót a strukturális alapokból.
De hétfőn már az utcán lesznek a görög gazdák, azután pedig a szakszervezetek, hogy tiltakozzanak a megszorítások ellen. A görög kormányfő úgy nyilatkozott a görög Davosban, hogy csökkentik a költségvetés hiányát, de növekedniük is kell, új állásokat kell teremteniük.
Csakhogy a választók éppen azért szavaztak rá, mert a jobboldali kormánnyal szemben azt ígérte, Görögország elkerülheti a megszorításokat.




