A munkanélküliség 10,5 százalékon stagnált

A tavalyi utolsó negyedév összesített eredménye szerint az álláskeresők száma megegyezett az őszi hónapokban mért adattal, maradt 10,5 százalék. 2009-ben éves átlagban a munkanélküliek száma több mint negyedével nőtt az előző évhez képest.

A munkanélküliség 2009 utolsó negyedévében nem változott, a ráta 10,5 százalék volt, ami megegyezik a szeptember-novemberivel. Tavaly egész évben a munkanélküliség 10 százalék volt, 2,2 százalékponttal több, mint egy éve - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Tavaly a negyedik negyedévben a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 783 ezer, a munkanélkülieké 442 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.

2009-ben éves átlagban a foglalkoztatottak létszáma 3 millió 782 ezer, a munkanélkülieké pedig 421 ezer volt. A válság munkaerőpiaci következményeként a foglalkoztatottak száma 2,5 százalékkal maradt el az előző évitől, míg a munkanélkülieké 27,8 százalékkal emelkedett.

Tavaly szeptember-novemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3,788 millió, a munkanélkülieké pedig 445 ezer fő volt.

A munkanélküliségi ráta 2008 negyedik negyedévében 8 százalék volt, a foglalkoztatottak száma 3 millió 881 ezer, a munkanélkülieké pedig 337 ezer fő volt.

Utolsó frissítés: 2010-01-29 11:43:36




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > A munkanélküliség 10,5 százalékon stagnált >