Hétvégén még biztosan zárva lesz a dunaújvárosi élményfürdő - a honlapon talált számon ezt mondták a Krónikának. Hogy azután mi lesz, nem tudni. Bár a CIB korábbra kérte, ma kapcsolta ki az áramot az E-ON a fürdőben. A háttérben a CIB csoport és a vagyonkezelő régóta húzódó vitája áll. Most mindkét fél csak közleményt adott ki.
A történet röviden: egy közbeszerzés után az élményfürdőt egy konzorcium tagjaként a CIB építette és adja lízingbe. Tavaly kapta meg a fürdő a használatbavételi engedélyt, azóta a CIB közleménye szerint az önkormányzat és a vagyonkezelő nem fizeti a lízingdíjakat és a közműdíjakat sem.
A város megvette volna a fürdőt, de az árban nem tudtak megegyezni. A város és a vagyonkezelő szerint a bank több száz milliós jogtalan követeléssel állt elő, a bank szerint viszont a beruházás költségeit és annak kamatait akarja megkapni, és letétet a közüzemi díjak fizetésére.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


