A PSZÁF pénteki közleménye szerint a hitelintézet több esetben nem a magatartási kódex rendelkezései szerint járt el, így megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, illetve a hitelintézeti törvény rendelkezéseit is. A PSZÁF kötelezte a bankot, hogy szeptember 30-ig nyújtson be belső ellenőri jelentést a kódex és a törvény betartásának ellenőrzéséről.
A felügyelet 2010. március 24-én harminc lakossági hitelező pénzügyi intézménynél indított vizsgálatot. A PSZÁF megállapítása szerint a Porsche Bank üzletszabályzata, valamint az ügyfelei számára kiadott hitelkérelmi dokumentumok - a hitelintézeti törvényt megsértve - nem tartalmazták, hogy a hitelintézet alávetette magát a magatartási kódexben rögzített szabályoknak. A bank ügyfélhitelekkel kapcsolatos árazási elveiből hiányoznak a hitelintézeti törvényben kötelezően meghatározott elemek, így például az, hogy kamatot, díjat, vagy költséget csak az azokra ténylegesen hatást gyakorló ok miatt lehet módosítani.
A Porsche Bank nem építette be szerződéses dokumentumába, vagy belső szabályzataiba a végrehajtás elkerülését célzó lépéseket a nem vagy késedelmesen teljesítő ügyféllel szemben, például az együttműködő ügyfelek esetében alkalmazható eljárást - közölte a PSZÁF.




