A Bajnai-kormány vállalta, hogy április elsejétől fontos kérdésekben nem hoz olyan döntést, ami a következő kormányra róna kötelezettségeket. Ez a vállalás érinti az uniós forrásokat és pályázatokat is, a közbeszerzési döntésekre vállalt moratórium pedig már a múlt hónaptól érvényes. Az agrárkamara úgy látja, egész ágazatokban akadhatnak el akár évekre is a fejlesztések, ha az agrárpályázatokra is vonatkozik a döntési moratórium, ezért levelet írt Bajnai Gordon miniszterelnöknek, hogy a kormány vegye ki a döntési moratórium hatálya alól a mezőgazdasági pályázatokat.
Forgács Barna, az agrárkamara elnöke azt mondja, ha az Új Magyarország vidékfejlesztési programra is érvényes marad a moratórium, az a mezőgazdaságban és az élelmiszergazdaságban is helyrehozhatatlan károkat okozhat. Szerinte a legrosszabb helyzetben azok lehetnek, akik már megvalósították a pályázatot, kifizetési kérelmüket postázták, és várnák az uniós, illetve hazai pénzeket, hogy a vállalkozókat ki tudják fizetni határidőre. Ha viszont a döntési határidők a moratórium miatt csúsznak, de az elszámolási határidők változatlanok maradnak, az a támogatás igények tömegét lehetetleníti el.
A Mérnöki Kamara a közbeszerzési moratóriumot kifogásolja. A testület szerint ugyanis így közbeszerzés alapján végzett munka először 2010 második félévében indulhat, miközben időben szabályosan kiírt és lebonyolított közbeszerzések esetében március közepétől, végétől már dolgozhatnának. A január 20-án életbe lépett közbeszerzési moratórium az európai uniós források felhasználását is veszélyeztetheti - tartalmazza a kamara közleménye.
Utolsó frissítés: 2010-02-06 15:05:58
Hallgassa meg!


