A tőzsdén jegyzett cég bonni székházát néhány nappal ezelőtt átkutatták az ügyészség munkatársai. Erre az okot a Magyar Telekom üzleti könyveiben talált szabálytalan kifizetések szolgáltatták. A Deutsche Telekom szóvivője délelőtt megerősítette az újság értesülését.
A müncheni újság szerint a nyomozás középpontjában a budapesti cég macedóniai és montenegrói leányvállalatai által kötött tanácsadói szerződések állnak. Az üzleti könyveket vizsgáló PricewaterhouseCoopers emberei a 2005. év kimutatásait átnézve gyanús kifizetésekre bukkantak, emiatt nem is hagyták jóvá a számokat.
A kifogásuk az volt, hogy a jelentős összegű kifizetésekkel szemben nem állt megfelelő szolgáltatás. A bonni Telekom központban összesen hétmillió euróról tudnak. Ez a pénz állítólag politikusok és magas beosztású kormányhivatalnokok megkenését szolgálta. A milliókat a tanácsadó cégek - saját jutalékuk levonása után - adták tovább a célszemélyeknek. A kenési akció célja állítólag az volt, hogy előnyös helyzetbe kerüljenek a piac szabályozása során.
A Deutsche Telekom számára kellemetlenné válhat az ügy – írta a Süddeutsche Zeitung –, hiszen ma még nem lehet tudni, milyen mélyen érintettek német menedzserek is az ügyben. A konszern környezetében azt állítják, hogy a múltban alig volt ellenőrzés a délkelet-európai leányvállalatoknál. Az ottani távközlési vállalatok megvásárlásakor többnyire átvették a régi vezetők legnagyobb részét is, akik jó politikai kapcsolatokkal rendelkeztek. Az indoklás legtöbbször az volt, hogy a helyi menedzserek jobban ismerik a piacot.
A Magyar Telekom az MTI érdeklődésére azt ajánlotta, hogy közvetlenül a Deutsche Telekom sajtóirodájához forduljon a Németországban történtek ügyében. A Magyar Telekomnál már évek óta folyó vizsgálatról közölték, nincs új fejlemény, a vállalat erről korábban már mindent közölt a jelentéseiben és közleményeiben.
Utolsó frissítés: 2010-09-03 14:10:34



