Magyarországon még innovációs mélypont van, de ezen változtatni kell, hiszen az innováció éppen a válságban jelentheti a gazdasági növekedés forrását - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az innovációs nagydíj átadásán. Szerinte a következÅ‘ 6-18 hónapban már valami érzÅ‘dik abból, „amit a kormányzat és gazdaságpolitika az innováció ösvényén elindított”.A miniszter hozzátette, a korábbi nyolc év lefelé menÅ‘ stratégiái után szükségünk van egy új innovációs stratégiára,és ezt a stratégiát a Nemzetgazdasági Minisztérium az év második felében megalkotja, és a kormány elé terjeszti.
Az innovációs nagydíjat Schmitt Pál köztársasági elnök adta át, és azt mondta, Magyarország nem mondhat le sem a nagy-, sem a kisvállalatok innovatív hozzáállásáról, azok mindegyike versenyképességet növelÅ‘ erÅ‘, az pedig gazdasági növekedéshez és több munkahelyhez vezet. A témához illetÅ‘en azt javasolta: az idegen hangzású innovációt hívjuk ezentúl újítmányozásnak.
„Az újításokat olykor a kényszer szüli. Minden válságban, minden mélyponton kötelezÅ‘en benne van a megújulás szükségszerűsége. Az innováció helyett megkérdeztem nyelvújítókat, és azt mondták, hogy újítmányozási. Én nem hiszem, hogy jövÅ‘re ez lesz ide kiírva, csak azért, hogy hangozzék el, hogy van magyar kifejezés az innovációra.”
Újítmányozásra az Új Széchenyi Terv az idén 72 milliárd forint, 2013 végéig pedig 200 milliárd forintot biztosít majd.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


