Havi adójóváírással jobban jár a közszféra

kormány
Windisch Judit - 2010.03.17. 16:30
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Mégsem járt jól mindenki a szuperbruttósítással. Például az átlagbért keresők pár ezer forinttal kevesebb pénzt kaptak idén, ha nem kértek havi jóváírást. A kormányszóvivő ezért most bejelentette: ha a közszférában dolgozók havi elszámolásban kérik az adójóváírásukat, akkor ezentúl havonta 15 ezer forinttal többet vihetnek haza.

Hallgassa meg!

Három havi adójóváírást, azaz maximum 45 ezer forintot kapnak a közszféra azon dolgozói, akik korábban nem kérték, hogy havonta számolják el nekik az adójóváírást – jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő. A kormány azt kéri a versenyszféra munkáltatóitól is, hogy hasonlóképpen járjanak el, és visszamenőleges hatállyal is érvényesítsék az adójóváírást.

A kormány azután döntött így, hogy sokan panaszkodtak, nem érzik a bejelentett adócsökkentést. Szollár Domokos szóvivő azt mondta: alapesetben éves elszámolásról van szó, ahhoz, hogy ez havonta járjon, a dolgozónak ki kell töltenie egy nyilatkozatot. Ha valaki az áprilisi fizetésével már szeretné megkapni a jóváírást, hétfőig nyilatkoznia kell erről. Évközben bármikor kérhet havi kifizetést a dolgozó. A korábbi időszakra járó pénzt – ha a cégek nem teljesítik a kormány kérését – jövő tavasszal kapja majd meg.

Az átlagbért keresők pár ezer forinttal kevesebb pénzt kaptak idén, ha nem kértek havi jóváírást. Ha valaki nagy, 8-10-20 ezer forintos fizetéscsökkenést tapasztal, a cég bérszámfejtő szoftverével van baj – mondja a szakértő. Angyal József hangsúlyozta: az érdeklődők a különböző honlapokon, így például az adózónán közzétett kalkulátorral tudják ellenőrizni, hibás-e a cég szoftvere, vagy sem.

Előbb-utóbb egyébként ezek a dolgozók is megkapják a nekik járó pénzt: ha nem kértek havi jóváírást, akkor 2011 tavaszán.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-03-18 11:15:27




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Havi adójóváírással jobban jár a közszféra >