Lánya nevére íratta budai ingatlanjait Hagyó Miklós, volt főpolgármester- helyettes - értesült a HVG. A földhivatali bejegyzések szerint múlt héten pénteken ajándékozta lányának két budapesti tulajdonát. Hagyó Miklós a Népszavának azt mondta, hogy mindkét ingatlant városházi pályafutása előtt, 1988-ban vásárolta.
A BKV volt megbízott vezérigazgatója, Balogh Zsolt is gyanúsított a Szalainé Szilágyi Eleonóra és társai ellen indult büntetőeljárásban. Tettestársként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Ő volt az, aki a közelmúltban arról beszélt a sajtóban, hogy több tízmillió forintot vitt a korábbi főpolgármester-helyetteshez, Hagyó Miklóshoz.
Megkezdődött a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettesének pere, amelyben közérdekű adattal való visszaéléssel vádolják Dányi Józsefet. A vád szerint 2006-ban megtagadta a cég reklámfelületeiről kötött szerződések és az azokból származó bevételek adatainak kiadását. A tárgyaláson azzal védekezett, hogy szerinte nem közérdekű információkról volt szó.
Az elmeorvosok szerint beszámítható az az egyetemista, aki 22 ember meggyilkolását tervezte. Az RTL Klub híradója úgy tudja, a vizsgálat azt állapította meg, hogy a múlt hónap közepén elfogott férfinak tisztában kellett lennie tettének következményével. A férfi ügyvédje újabb szakértői vizsgálatot kért.
Az újinfluenza helyi megbetegedéseket még okozhat, de Európában már nem várható újabb járvány az őszi-téli időszak előtt - közölte az Európai Járványügyi Központ. Magyarországon várhatóan már napokon belül elkezdik az új szezonális influenza-oltóanyag gyártását, és ez már az új influenza ellen is véd - értesült rádiónk.
Újabb csúcsot ért el a benzin ára. A Mol 6 forinttal emelte a benzin, és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A mai drágulással a benzin átlagára új történelmi rekordra, 330 forintra nőtt. A gázolaj átlagára 303 forint. A kutak akár 30 forinttal is eltérhetnek ettől.
Fokozta a rendőri ellenőrzéseket több hátrányos helyzetű településen az országos főkapitány. Bencze József a Népszabadságnak azt mondta, hogy ehhez hasonló intézkedést a romák elleni sorozattámadás idején hozott. Több mint 40 településen éjjel-nappal, 250 helyen hetente háromszor tartanak ellenőrzéseket a járőrök a közrend biztosítása érdekében.
Budapest költségvetése is szerepel a fővárosi közgyűlés ma kezdődő kétnapos ülésén, de valószínűleg csak holnap foglalkoznak vele a képviselők. A büdzsé 539 milliárd forint felhasználásáról rendelkezik. A szabad demokrata főpolgármester-helyettes pár napja azt mondta, idén lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat a főváros, ezért eshet a közszolgáltatások színvonala.
A dél-nyugati határ mentén néhol szállingózik a hó. A hőmérséklet -1 és -11 fok között van. Budapesten nemrég -2, -4 fokot mértek. Marad a hideg. Keleten kisüthet a nap, másutt borús idő lesz, és a dél-nyugati országrészben havazhat is. A megerősödő szél arrafelé hófúvásokat okozhat. A hőmérséklet napközben +1 és +6 fok között várható, de dél-nyugaton ennél hidegebb lesz. Késő este -2, +3 fok valószínű.




