Bajnai Gordon nyilvánosságra hozta a sukorói telekügyben tett tanúvallomását. Mint mondja: nem emlékszik rá, hogy szóba került-e a telekcsere vagy a sukorói ingatlan azon a megbeszélésen, amelyet két éve, még gazdasági miniszterként folytatott a beruházókkal. A miniszterelnök szerdán tett tanúvallomást az ügyben. Bajnai Gordon szerint magyar szempontból az volt a fontos, hogy egy nemzetgazdaságilag jelentős beruházás megvalósuljon. Úgy emlékezett, hogy 2500 munkahelyről és egymilliárd dollárt meghaladó beruházásról esett szó.
Újabb kétmillió tonna széndioxid eladására kötött szerzÅ‘dést a környezetvédelmi minisztérium, amely 4 milliárd forint bevételre számÃt ebbÅ‘l. A mostani ügylettel együtt eddig mintegy 40 milliárd forinthoz jutott a tárca a kiotói kvóták tizedének eladásából. A minisztérium közleménye hangsúlyozza, hogy a pénzt a szén-dioxid-kibocsátást csökkentÅ‘ beruházásokra fordÃtják. Korábban a Fidesz arra szólÃtotta föl a kormányt, hogy ne adjon el több szén-dioxid kvótát. A párt szerint ugyanis a bevételeket a hiányadatok kozmetikázására fordÃtanák.
Levélben kéri az Európai Bizottság a szlovák hatóságokat a Tokajjal kapcsolatos nemzeti szabályozás részleteinek tisztázására - erÅ‘sÃtette meg a Népszabadság értesülését az Európai Bizottság szóvivÅ‘je. Roger Waite hozzátette: a bizottság azt reméli, hogy a hosszú ideje folyó vita kétoldalú alapon oldódik meg a két ország között. A Népszabadság arról Ãrt: magyar kezdeményezésre az Európai Unió illetékes bizottsága vizsgálatot indÃtott annak kiderÃtésére, hogy Szlovákia jogszerűen jegyezte-e be a Tokaj nevet az úgynevezett e-bacchus rendszerbe.
A bosznia-hercegovinai államvezetés bocsánatkérést követel Londontól. A szarajevói vezetés szerint Nagy-Britannia rosszul bánt a boszniai államelnökség Londonban Å‘rizetben tartott korábbi tagjával, Ejup Ganiccsal. David Miliband brit külügyminiszter megÃgérte, hogy kivizsgálják a panaszokat. Ganicot egy szerbiai elfogatóparancs alapján a hónap elején vették Å‘rizetbe a londoni Heathrow repülÅ‘téren.
Az izraeli légierÅ‘ két célpont ellen is támadást intézett mára virradóra a Gázai övezetben. A támadás válasz arra, hogy a palesztin területrÅ‘l rakétát lÅ‘ttek ki a zsidó állam területére - jelentette be az izraeli hadsereg. Szemtanúk szerint az izraeli válaszcsapásban négyen sebesültek meg. A hadsereg közölte: a harci repülÅ‘gépek megsemmisÃtettek egy fémfeldolgozó üzemet, valamint egy csempészalagutat a Gázai övezet és Egyiptom határán.
Kubában kórházba szállÃtották a két hete éhségsztrájkoló ellenzéki aktivistát. Guillermo Farinas rövid idÅ‘re eszméletét vesztette, jelenleg az intenzÃv osztályon ápolják - közölték Farinas környezetébÅ‘l. Farinas február végén kezdett éhségsztrájkba azért, hogy a kormány engedjen szabadon 26 beteg politikai foglyot. Ezzel egy idÅ‘ben négy politikai fogoly is éhségsztrájkot kezdett, Å‘k a Kubában bebörtönzött 200 politikai fogoly elengedését követelik.
Gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan alakul ki havazás, hózápor. A szél északnyugatira fordul, és többfelé megerősödik. 0 és -5 fok között alakul a hőmérséklet, de délnyugaton, nyugaton a derült, havas tájakon -8, -10 fok is lehet. Napközben 1, 6 fok várható.
Â
Utolsó frissÃtés: 2010-03-12 06:12:03



