2010. március 13., 17 óra



A tehetség szükséges, de nem elegendő a kiemelkedéshez, odaadás és szorgalom is kell - mondta Hiller István kulturális miniszter, amikor a kancelláriaminiszterrel együtt művészeti díjakat adott át a közlegő nemzeti ünnep alkalmából. A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze lett Bodnár Erika és Tímár Éva színész, Fokanov Anatolij operaénekes és Zsuráfszky Zoltán koreográfus. Az Érdemes Művész díjat 16-an vehették át köztük Bándi János tenorista, Venczel Vera és Lorán Lenke színművész, Thész Gabriella a Magyar Rádió gyermekkórusának karnagya és Korcsmáros György rendező. A Magyar Köztársaság Babérkoszorúját Aczél Gézának, Marnó Jánosnak, Térey Jánosnak és Turczi Istvánnak ítélték oda.

Demszky Gábor beperli a BKV volt vezérigazgatóját a Magyar Nemzetben megjelent állításai miatt. Antal Attila a főpolgármester személyes felelősségéről beszélt az újságnak a BKV-nál történtek és a 4-es metró építésének nehézségei miatt. Azt mondta, hogy Demszky két esetben is személyesen telefonált rá és ajánlott figyelmébe céget. Ezt a főpolgármester cáfolta. Közleménye szerint a volt vezérigazgató máig nem bocsátotta meg neki, hogy a botrányos busztender miatt 2008 tavaszán lemondásra szólította fel. Antal Attila jelenleg házi őrizetben van, a rendőrség két végkielégítés és két szerződés ügyében hűtlen kezeléssel gyanúsítja.

A sávolyi polgármester szerint komoly jogi következményei lehetnek annak, hogy az Magyar Fejlesztési Bank nem ad hitelt a motorpálya megépítéséhez. Szerinte ugyanis szerződés mondja ki, hogy ősszel már futamot kellene rendezni a Balatonringen. Bobek József az MR1 Kossuth Rádiónak elmondta: további gondot jelent, hogy a település nem tudja fenntartani a szennyvíztisztítót, amit azért építettek, mert a pálya miatt nagy vendégforgalomra számítottak. A polgármester most sürgős intézkedést vár a kormánytól. A MFB tegnap késő délután jelentette be, hogy nem köt hitelszerződést, mert a jogi átvilágítás kockázatokat tárt fel a beruházás körül. Nem épül meg egyelőre a Balatonringhez tervezett út sem: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő visszavonta az út építésére kiírt közbeszerzési felhívását.

A német rendőrség elfogta az egy héttel ezelőtti berlini pókerrablás egyik gyanúsítottját. Az n-tv német hírtelevízió szerint az éjjel két lakásban is házkutatást tartottak, majd ezután vettek őrizetbe egy férfit. Még legalább három rablót keresnek. A múlt hét végén álarcos fegyveresek támadták meg azt a luxusszállodát, ahol a legnagyobb német pókertornát tartották. Heten könnyebben megsérültek, mert pánik tört ki. A rablók az 1 millió eurós fődíjat akarták megszerezni, de végül csak 242 ezer eurót zsákmányoltak, mert egy csomagot elejtettek, amikor kimenekültek a kamerákkal felszerelt teremből.

Az időjárásról: a felhőátvonulások mellett holnap már hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Elszórtan zápor, hózápor még kialakulhat. Az erős északnyugati szelet a délnyugati és az északkeleti országrész kivételével viharos lökések kísérik. Éjszaka +2, -3, napközben 7, 12 fok várható.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. március 13., 17 óra >