A magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László, a vajdasági Nagybecskereken. Szükség van magyar nyelvű óvodákra, és bÅ‘vÃteni kell a magyar nyelvű felsÅ‘fokú képzés körét is - mondta a köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Német Lászlóval, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével. Az államfÅ‘ elÅ‘zÅ‘leg Újvidéken felkereste az Apáczai Csere János kollégiumot.
A Szentszék két tisztségviselÅ‘je is védelmébe vette XVI. Benedek pápát azokkal a törekvésekkel szemben, hogy belekeverjék Å‘t a németországi papok pedofil botrányába. A Szentszék szóvivÅ‘je a Vatikáni Rádióban megismételte, hogy a jelenlegi pápa annak idején, München-Freising érsekeként nem tudott arról, hogy egy pedofÃliával vádolt pap áthelyezése után lelkipásztorként dolgozhatott egy müncheni plébánián. A vatikáni Hittani Kongregáció ügyésze pedig egy olasz katolikus lapban arról beszélt, hogy a papi pedofÃlia nem olyan elterjedt, mint ahogy azt egyesek szeretnék beállÃtani.
Melléfogott a német rendÅ‘rség: mégsem a berlini rablótámadás tettesét fogták el. Kiderült ugyanis, hogy a délelÅ‘tt kézre kerÃtett férfinek semmi köze az egy hete Európa legnagyobb pókertornáján történt rabláshoz. A feltételezett rablót kénytelen-kelletlen szabadon engedték a német rendÅ‘rök, akik tovább keresik a valódi támadókat. A pisztolyokkal és késekkel felfegyverkezett négy tettes a pókertorna nyereményének szánt 800 ezer eurót akarta elvinni, de végül csak az összeg negyedét tudta megszerezni.
Brit sajtóértesülés szerint az Európai Unió 22 milliárd eurós segélycsomagot szán Görögországnak. Brüsszelben hétfÅ‘n tárgyalnak a pénzügyminiszterek a kölcsönrÅ‘l, vagy hitelgaranciáról, amit a tagállamok egyenként nyújtanának. Korábban Németország elzárókozott ettÅ‘l. Angela Merkel kancellár a napokban még azt mondta, hogy Görögország nem kap semmit, sÅ‘t a német pénzügyminiszter egyenesen arra utalt, hogy jobb lenne ha Görögország kilépne az eurózónából addig, amÃg nem tudja rendezni költségvetését.
Nem ismeri nemzete himnuszát a Szlovák Nemzeti Párt elnöke - adta hÃrül a német DPA hÃrügynökségre hivatkozva a szlovák sajtó. Ján Slota a hét elején külföldi újságÃróknak nyilatkozott a pártja kezdeményezésére jóváhagyott hazafiassági törvényrÅ‘l, de nem tudta pontosan idézni a himnusz szövegét, sÅ‘t azt sem tudta, hogy ki szerezte azt. A sokat vitatott jogszabály alapján egyebek között a szlovákiai iskolákban minden hét elején kötelezÅ‘ lesz a nemzeti himnuszt lejátszani és minden tanteremben ki kell függeszteni a nemzeti jelképeket is.
A közelgÅ‘ nemzeti ünnep alkalmából művészeti dÃjakat adott át Hiller István kulturális miniszter. A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze lett Bodnár Erika és TÃmár Éva szÃnművész, Fokanov Anatolij operaénekes és Zsuráfszky Zoltán koreográfus. Az Érdemes Művész dÃjat 16-an vehették át, köztük Venczel Vera, Lorán Lenke, Szervét Tibor és Beregi Péter szÃnművészek, Szikora Tamás festÅ‘művész és Thész Gabriella a Magyar Rádió gyermekkórusának karnagya. A Magyar Köztársaság Babérkoszorúját Aczél Gézának, Marnó Jánosnak, Térey Jánosnak és Turczi Istvánnak Ãtélték oda.
Ismét elfogtak egy maffiafőnököt Olaszországban: ezúttal a Nápoly környéki bűnbanda, a camorra egyik vezetője került rendőrkézre. A 40 éves Sebastiano Tutti 2007 óta volt szökésben, és eddig a száz legveszélyesebb bűnöző egyikeként tartották számon Olaszországban.
Valamennyi hazai sÃpálya nyitva tart a hosszú hétvégén. A hét második felében hullott hónak és a hideg idÅ‘járásának köszönhetÅ‘en mindenütt van sportolásra alkalmas hó - közölte a SÃTV hÃrek internetes oldala. Az ország legmagasabb pontján, KékestetÅ‘n félméteres a hótakaró, de Budapesten, a Normafánál is lehet sÃelni vagy szánkózni a 10-14 centis havon.
Az időjárásról: a felhőátvonulások mellett holnap már hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Elszórtan zápor, hózápor még kialakulhat. Éjszaka +2, -3, napközben 7, 12 fok várható.
Â




