2010. március 17., 22 óra


MR Online  - 2010.03.17. 21:58


A rendőrség informátora volt az a szír pénzváltó, akit reggel lőttek agyon – értesült az MR1-Kossuth Rádió. Az eddigi adatok alapján azt feltételezik, hogy üzleti vita lehet az oka a támadásnak. Az áldozat Budapest XVI. kerületében autójával egy piros lámpánál várakozott, amikor lelőtték. A Doki becenevű szír a Kulcsár-ügyben információkkal segítette a nyomozókat, később pedig az ő ajándékai miatt emeltek vádat a bróker-ügy egykori főnyomozója, Molnár Csaba ellen. A nyomozót később felmentették. A szír férfit13 éve egyszer már megpróbálták megölni.

Mégsem ment el a BKV-nál történt szabálytalanságokat vizsgáló fővárosi bizottság meghallgatására Hagyó Miklós. A korábbi szocialista főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy nem hisz a bizottság eljárásának tárgyilagosságában. Ennek oka pedig, hogy a bizottság fideszes elnöke egy tegnapi tv-műsorban az elmúlt 20 év legnagyobb politikai botrányának nevezte a BKV-s ügyeket. György István azt mondta: több jel mutat arra, hogy az ügyben magas politikai körök is érintettek lehetnek. Szerinte Hagyó Miklós csak ürügyet keresett, hogy ne kelljen elmennie a meghallgatásra. Hagyó Miklós azt ígérte, hogy még a héten írásban válaszol arra a 23 kérdésre, melyet a vizsgálóbizottság előzetesen megküldött neki.

Másfél éves csúcsra erősödött a forint az euróval szemben. Este 261 forint körül mozgott az árfolyam. A hét elején kezdődött erősödést elemzők azzal magyarázzák, hogy a befektetők jobban bíznak a közép-európai országok, köztük hazánk gazdaságának növekedésében. Emellett a kedvező nemzetközi hangulat és a görög piacokra nehezedő nyomás enyhülése is segítette a forint erősödését.

Görögország az uniós segítséget részesíti előnyben, ha szüksége lesz külső támogatásra – közölte a görög miniszterelnök. Jeórjiosz Papandreu az Európai Bizottság elnökével folytatott brüsszeli tárgyalásai után megerősítette: országának jelenleg nincs szüksége külső támogatásra. Görögország előzőleg jelezte, hogy a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi segítségére sem tart igényt, az IMF nélkül akarja kezelni a válságot. A német kancellárfelvetéseire reagálva Papandreu megerősítette: Athén nem kívánja elhagyni az euróövezetet.

Csaknem ezer második világháborús lövedéket találtak egy moszkvai építkezésen: a lövedékek több mint 60 éve voltak a földben, de egy részük még ma is veszélyes lehet. Az orosz főváros északkeleti részén lévő építkezés körüli házakból 100 embert kellett evakuálni. Szakértők nem zárják ki, hogy a lövedékekből még akár több ezer is lehet a földben a városnak ezen a részén.

Fehérbe öltözött nők vonultak fel Kubában abból az alkalomból, hogy hét éve 75 másként gondolkodók tartóztatták le a hatóságok. A politikai foglyok hozzátartozói közül harminc embert elhurcoltak a rendőrök. A 2003-ban őrizetbevettek közül 53-an még mindig börtönben vannak. A kubai ellenzékiek egyhetes tiltakozó megemlékezést hirdettek.

Éjszaka előfordulhat jelentéktelen zápor, de holnap már túlnyomóan napos idő lesz. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. Éjszaka -2, 3, kora délután 10, 16 fok valószínű.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. március 17., 22 óra >