2010. március 20., 11 óra


MR  - 2010.03.20. 11:16


Orosz lapértesülés szerint a nukleáris biztonságról szóló Start III. szerződést április első felében Prágában írják majd alá, még a washingtoni orosz-amerikai csúcstalálkozó előtt. A Kommerszant című lap orosz diplomáciai forrásokra hivatkozva az írja, hogy a szerződés elkészült, és már csak az angol és orosz megfogalmazások nyelvi javítása folyik. Szakértők szerint a Start III. aláírása azért húzódik december óta, mert eddig nem sikerült összhangba hozni az álláspontokat a hadászati támadó és védelmi fegyverekről. A lap úgy tudja, végül ebben is egyezség született: a megállapodás érinti majd az amerikai rakétapajzs Kelet-Európába tervezett elemeit is. Az orosz sajtó emlékeztet: Hillary Clinton amerikai külügyminiszter moszkvai tárgyalásainak fő témája a Start III. mellett az iráni nukleáris probléma volt.

Az Egyesült Államok továbbra is kész lenne párbeszédet folytatni Iránnal, de a perzsa állam kormánya ettől elzárkózik - mondta az amerikai elnök. Barack Obama iráni néphez intézett videóüzenetét az interneten tette közzé a Fehér Ház a perzsa újév alkalmából. Ebben az amerikai elnök jelezte azt is, hogy készen áll közvetlenül tárgyalni az iráni atomprogramról, illetve az Irán és Izrael közötti feszült viszonyról is.

Az amerikai hadvezetés azt tervezi, hogy 2500 katonát küld Afganisztán északi részébe, hogy erősítsék a tálibok elleni küzdelmet. Az ország északi része - ahol a magyar tartományi újjáépítési csoport is működik - hosszú ideig viszonylag nyugodt körzetnek számított, de a tálibok az utóbbi hónapokban egyre többet támadják a nemzetközi erőket. Az északi körzetet egyébként a német egységek felügyelik Afganisztánban.

Idén akár több tízezer lakást is elárverezhetnek azt követően, hogy április közepén lejár a kormány februárban hozott lakás-árverezési moratóriuma - írja a Népszabadság. Lénárd Mariannt, a Banki Hitel Károsultak Egyesületének elnöke szerint ma már havonta ezer-ezerötszáz bajba jutott adós keresi meg őket. Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség vezetője a problémák között a szabályozás hiányosságait említi. Hiába kell az értékesítendő ingatlan kikiáltási árát az ingatlan árának 70 százalékában megszabni, ha a hitelező bank és pénzintézet tetszőlegesen állapítja meg az ingatlan árát - olvasható a lapban.

Teljes látogatási tilalmat és felvételi zárlatot rendeltek el a székesfehérvári Szent György Kórházban. Az intézkedést a halmozódó - hányással, hasmenéssel járó - fertőző megbetegedések miatt hozták. Tilos a betegek látogatása, sőt még az élelmiszer-csomagokat sem szabad beadni a székesfehérvári Szent György Kórházba. Vírusfertőzés miatt nem fogadnak látogatókat a miskolci városi kórház tüdőgyógyászati osztályán sem.

Elkezdődtek a jubileumi, 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényei. Idén Dánia a díszvendég. A 130 program között van több ősbemutató és magyarországi premier is. Április 5-ig hangversenyek, opera-, operett-, musical-, és prózai színházi előadások, valamint dzsessz- és világzenei koncertek várják az érdeklődőket 65 helyszínen a fővárosban.

A napsütést legfeljebb fátyolfelhők zavarhatják, csapadék nem lesz. A délnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is lehet. A hőmérséklet kora délután 15, 20, késő este általában 7, 12 fok között várható.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. március 20., 11 óra >