2010. március 20., 17 óra


MR  - 2010.03.20. 17:04


Több épületet kiürítettek a Pécshez közeli Kozármislenyben, mert egy munkagép átvágott egy nagynyomású gázcsövet. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint mintegy húsz házból csaknem 50 embert kellett kiköltöztetni. Varga Ivett, az Eon sajtóreferense elmondta, hogy egy 110 milliméteres csövet vágott át egy helybéli, kapubeálló építése közben. A sérült vezetéket már "kizárták" a szakemberek. Jelenleg 40 fogyasztónál nincs gáz, de legkésőbb estére már mindenhol helyreáll a szolgáltatás -ígérte a szóvivő.

Megszüntette a bíróság Regőczi Miklós házi őrizetét. A BKV hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgató-helyettese rádiónknak elmondta: hivatalosan ugyan még nem értesítették erről, de az őt eddig ellenőrző rendőrök már közölték vele a hírt. Az RTL Híradó számolt be arról, hogy a bíróság tegnap elfogadta Regőczi Miklós fellebbezését, és megszüntette a házi őrizetet. A bíróság sajtóügyeletese erről csak annyit mondott: nem tudja, született-e ilyen döntés. A volt vezérigazgató-helyettest azzal gyanúsítják, hogy 81 millió forintos kárt okozott a BKV-nak. Február elején vették őrizetbe, és akkor a bíróság házi őrizetbe helyezte. Egy hónappal ezelőtt pedig előzetes letartóztatásba került, ezt változtatták kedden újra házi őrizetre, majd tegnap azt is megszüntették.

A honvédelmi miniszter azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi bizottsága a külügyi bizottsággal közösen tárgyalja a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügyét. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője azt ígérte: a tárca minden segítséget megadnak ahhoz, hogy hatékony munkát végezhessen a bizottság. Előzőleg csak a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezte a testület KDNP-s elnöke. Simicskó István szerint a magyar emberek joggal várnak választ arra, hogy milyen célból érkeztek ezek a repülők Magyarország légterébe, milyen gyakorlatot végeztek, és miért éppen most, a választások előtt történt ez. Ha az elnök összehívja a honvédelmi bizottságot, akkor az MSZP-s képviselők is elmennek az ülésre - mondta a Krónikának Gál Zoltán a testület szocialista alelnöke.

Balatonlellénél több-tízhektárnyi területen ég a település és az M7-es autópálya közötti terület, a berekköz - a füst akadályozhatja a közlekedést. Boglárról, Marcaliból, Siófokról és Keszthelyről is érkeztek tűzoltók a helyszínre, a lángok három házat is veszélyeztettek.

Megölte feleségét, majd saját magával is végezni akart egy idős férfi Őrbottyánban. Az öngyilkossági kísérletet egy hozzátartozó megakadályozta, így a férfi könnyű sérüléssel került kórházba.

Napközben marad a napos idő, éjszaka azonban időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és néhol kisebb eső, zápor is lehet. Holnap változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre számíthatunk, legfeljebb északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor. A délnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. Éjjel 4, 9, holnap 16, 21 valószínű.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. március 20., 17 óra >