Magyarország jövÅ‘re 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez, errÅ‘l döntött a kormány mai ülésén - jelentette be Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivÅ‘i tájékoztatón elmondta, hogy ennek elsÅ‘ feltétele az idei 3,8 tized százalékos hiány teljesülése, a második a bankadó kiterjesztése 2011-re. Matolcsy György a feltételek között említette még, hogy jövÅ‘re a gazdasági növekedés mértéke elérje a 2 és fél – 3 százalékot, de szükség lesz az olcsóbb állam, illetve olcsóbb közigazgatás megteremtésére és az állami vállalatok rendbetételére is. Magyarország a következÅ‘ két hónapban lezárja a Nemzetközi Valutalappal és az unióval fennálló hitelszerzÅ‘dést, de új kölcsönszerzÅ‘dést nem kíván kötni - tette hozzá a miniszter.
A Nemzeti Bank kitart álláspontja mellett, hogy a kormány bérplafonnal kapcsolatos intézkedései sértik a jegybank függetlenségét, de egy esetleges jogvitában nem kíván részt venni. Az Európai Bizottság levélben fordult a magyar kormányhoz, mert aggódik a Magyar Nemzeti Bank függetlenségéért és el akarja érni a közszolgálati bérplafonról szóló jogszabály megváltoztatását. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanakkor közölte: a magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a közszolgálatban dolgozók ne kaphassanak havi kétmillió forintnál nagyobb fizetést, és ezt összeegyeztethetÅ‘nek tartja a jegybanki függetlenséggel.
Benyújtotta a vádiratot a romagyilkosságok ügyében a Pest Megyei FÅ‘ügyészség a megyei bíróságnak. Több emberen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolják a négy férfit. Egyikük exkluzív interjút adott a Tv2-nek. A Csontrablóként ismert férfi a gyanú szerint sofÅ‘rként segédkezett a romagyilkosságoknál. Azt mondta, hogy valóban megkereste Å‘t a Katonai Biztonsági Hivatal tisztje és információkat is adott neki. SÅ‘t, állítása szerint felvetÅ‘dött, hogy társai megölik a kapcsolattartóját. A Nemzeti Nyomozó Iroda augusztus közepén zárta le a nyomozást a romagyilkosságok ügyében: kilenc támadásban hatan haltak meg, öten pedig súlyosan megsérültek.
Megállapodott a szerb kormány és az Európai Unió az ENSZ Közgyűlésében szavazásra kerülÅ‘ Koszovó-határozat szövegében. A közös uniós-szerb javaslat felhívja Belgrádot és Pristinát, hogy folytassanak egymással párbeszédet, de Koszovó függetlenségének elismerését semmilyen formában nem tartalmazza a szöveg. A közelmúltban Szerbia jelezte, hogy kész bizonyos kompromisszumra Koszovó ügyében az ENSZ-ben, de sosem fogja elismerni Koszovó államiságát. A nagyrészt albánok lakta szerb tartomány két éve kikiáltott függetlenségét eddig a világ csaknem hetven országa és az Európai Unió 22 tagállama ismerte el.
Marad a borús idÅ‘, esÅ‘vel. Holnap több helyen felszakadozik a felhÅ‘zet, keleten viszont még további esÅ‘, zápor várható. Zivatar környezetében erÅ‘s vagy viharos széllökés lesz. Hajnalban 11 és 16, holnap délután 19 és 25 fok között alakul a hÅ‘mérséklet.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




