2010. szeptember 9., 14 óra



ElképzelhetÅ‘, hogy csak 2013-tól lesz tizenhat százalékos egykulcsos szja-rendszer Magyarországon - közölte az adóügyi államtitkár. Kármán András az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy jövÅ‘ év elején a kormány által bejelentett új szja-rendszer elsÅ‘ eleme jön létre. A végcél egy, a mostaninál sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, tizenhat százalékos, egykulcsos szja-rendszer, amely a családi elemeket is magába foglalja. Az adóügyi államtitkárt jelezte, hogy az új rendszerre fokozatosan három lépcsÅ‘ben térünk át és csak a jövÅ‘ évi költségvetési mozgástér ismeretében lehet dönteni arról, hogyan nézzen ki a jövÅ‘ évi személyi jövedelemadó rendszer.

Sorra veszíti el a BKV a végkielégítési ügyekben indított pereket. Eddig hét ügyben is úgy ítélkezett a Munkaügyi Bíróság, hogy jogos volt a kifizetett összeg. A közlekedési cég elsÅ‘ körben azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a több 10 milliós végkielégítések a jó erkölcsbe ütköztek. Tomasitz István, a cég jogi igazgatója a Krónikának elmondta: olyan esetekben fordultak bírósághoz, amikor valakinek úgy fizettek lelépési pénzt, hogy ez szerzÅ‘dés szerint nem járt volna neki: A BKV-nál 2006 és 2008 között csaknem 120 felsÅ‘ és középvezetÅ‘ távozott több tízmilliós végkielégítéssel.

A görög államadósság jó példa arra, hogy egy ország sem teheti kockára befektetÅ‘inek bizalmát fizetésképtelensége miatt - áll a Fitch Ratings elemzésében. A legnagyobb európai hitelminÅ‘sítÅ‘ szerint ugyanakkor a költségvetési megszorító intézkedések újabb recesszióhoz vezethetnek. Az elemzés szerint a valutauniós országok Luxemburg kivételével még nem kezdtek hozzá a költségvetés konszolidálásához, miközben a nagyobb tagállamok idei államháztartási hiánya is nagyobb lesz a tavalyinál.

Öngyilkos merénylÅ‘ robbantott Oroszországban, az észak-oszétiai Vlagyikavkazban. A piactéren egy robbanóanyagokkal megrakott autót repítettek a levegÅ‘be: a merényletnek orosz hírforrások szerint már 16 halálos áldozata van, nyolcvanan megsebesültek. A környéket lezárták, az iskolákból hazaküldték a gyerekeket, mert a hatóságok újabb robbantásoktól tartanak. Vlagyikavkaz központi piacán 11 éven belül belül ez a negyedik robbantásos merénylet.

Franciaország sürgÅ‘sségi nemzeti terv kidolgozását kéri Romániától a romák visszailleszkedéséhez. Az ehhez szükséges programot európai forrásokból finanszírozhatnák - mondta Pierre Lellouche, a francia külügyminisztérium európai ügyekkel foglalkozó államtitkára. A francia politikus ma érkezett Romániába Eric Besson bevándorlásügyi miniszterrel együtt, hogy megoldást találjanak a kitoloncolt romák helyzetének orvoslására.

Marad a többnyire erÅ‘sen felhÅ‘s vagy borult idÅ‘, de eleinte rövid idÅ‘szakokra felszakadozik a felhÅ‘zet. Ma fÅ‘ként keleten és délen, holnap sokfelé valószínű esÅ‘, zápor. Hajnalban 11, 16 fok, napközben 16 és 21 fok között valószínű a hÅ‘mérséklet. A Balatonnál elsÅ‘fokú viharjelzés van érvényben, a tó vize 16 fokos.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. szeptember 9., 14 óra >