„Sávolyi" kisváros épül Pátyon?

Fotó: wikimediaFotó: wikimedia
A sávolyi motorpálya kapcsán már megismert spanyol cég nemcsak golfpályát, de iskolát, bevásárlóközpontot és több mint kétezer lakást is tervez a településre. A helyiek a Zsámbéki-medence békéjét féltik. Az ügyben már tartottak népszavazást, közben az ügyészség és az ombudmsan is vizsgálódik.

Hallgassa meg!

Pátyon egy spanyol hátterű ingatlanfejlesztő cég, a Gruppo Milton eredetileg egy golfpálya és a kiszolgálóegységek létesítése miatt kérte egy Telkivel közvetlenül szomszédos terület átminősítését, ami 2006-ban meg is történt. A golfpálya építése nem kezdődött el, viszont a beruházó újabb elképzeléseket nyújtott be az önkormányzatnak. A tervekben már kétszázötven ikervilla és körülbelül kétezer lakás, valamint egy kétnyelvű iskola és egy bevásárlóközpont is szerepelt. A pátyi önkormányzat többsége ezt is támogatta, mert a Gruppo Milton elkerülő utak építését ígérte, a lakosok viszont tiltakozni kezdtek a nagyszabású tervek ellen.

Közben kiderült, hogy ez a cég építi a sávolyi motorversenypályát is, de nincs elegendő pénzük a befejezéshez, a Magyar Fejlesztési Banktól kért hitelt és az állami támogatást viszont úgy tűnik, nem kapják meg. A pátyi golfberuházás ügyében népszavazást is tartottak, amely eredménytelen volt, de a szavazók nagy többsége elutasította a terveket. A pátyi önkormányzat a népszavazást követően mégis átminősítette a területet. Emiatt adták át a petíciót a beruházás ellenzői.

Bognár András, Páty polgármestere a demonstráció előtt azt mondta, ő is hallott arról, hogy a golfpályát tervező beruházó ugyanaz, amelyik Sávolyon építi a motorversenypályát, és egyelőre nem tudja befejezni, mert hitelért kell folyamodnia. Azt mondja, szomorú, hogy Magyarországon megtörténhet: az állam biztat valakit, és a végén azt mondja, hogy nem ad pénzt. Bognár biztos abban, hogy Sávolyon megépül a motorversenypálya, ha nem is idén, de jövőre, mert ott sem történt semmi olyan, ami a hatályos magyar jogszabályokkal ellentétes lenne. Nem tart attól sem, hogy a beruházónak Pátyra nincs elég pénze, szerint „az országban valakit be kell sározni”, a Miltonnal pedig ez történt, semmi egyéb.

A Lehet Más a Politika hónapok óta foglalkozik a pátyi üggyel, amely Jávor Benedek szerint állatorvosi lóként mutatja meg azokat a problémákat, amik az agglomerációban tapasztalhatók: a földspekulációt és a súlyos környezeti, közlekedési és társadalmi kockázatokkal járó, átgondolatlan fejlesztéseket. Ráadásul egy olyan befektetői csoport készül ezt a vitatott beruházást végrehajtani, amelyikről Sávolyon már kiderült, hogy hajlamos, nem egészen védhető, spekulációgyanús ügyletekre.

Tollner József önkormányzati képviselő azt mondja, Nyugat-Európában már fogalommá vált a „spanyol módszer”, amely úgy működik, hogy a befektetők megjelennek, rengeteg tőkét ígérnek, de utána valami közbejön, és kiderül, hogy a megvalósításhoz állami tőke kell. Sávolyon ez az MFB-hitel, Pátyon elsősorban pályázati pénzeket szeretnének befektetni, és otthagyják nekünk a romokat - mondja Tollner. A képviselő idézi Hajnóczi Péter állami főépítész véleményét is a beruházásról. Abban szerepel egy olyan mondat, hogy hatályos törvényeink az adott területen lakáscélú ingatlan megvalósítását nem engedélyezi. Ehhez képest erre a területre mi egy olyan szabályozási tervet fogadtunk el, ami közel háromezer lakás megépítését engedélyezné. Ha a törvényeink működnek, akkor ez biztos, hogy nem lesz megvalósítható Pátyon.

A pátyi beruházás ügyében elindult egy ügyészségi eljárás, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa vizsgálatot folytat, és sok neves szakértő, köztük a főépítész is túlzottnak tartja a terveket. Mivel felmerült a jogszabálysértések gyanúja is, az ügynek még lesz folytatása.

A Grupo Milton jelzálogként egy székesfehérvári ingatlant ajánlott fel Pátynak

Egy 64 hektáros székesfehérvári ingatlanát ajánlotta fel fedezetként a spanyol Grupo Milton cégcsoport a pátyi önkormányzatnak arra az esetre, ha ígérete ellenére nem építené meg a tervezett golfberuházáshoz kapcsolódó elkerülő utat – jelentette be a település polgármestere.

Bognár András elmondta: mivel Páty számára nagyon fontos, hogy a nagyberuházás első lépcsőjeként megépüljön az elkerülő út, a beruházó Milton 2006 Sociedad Limitada cégtől jelzálog-lehetőséget kért. A polgármester hozzátette, a spanyol cég megígérte ugyan, hogy időben elkészül az út, ám ha ez mégse történne meg, megépítené azt a falu. A költségeket a jelzálogként felajánlott - a Milton tulajdonában lévő - 64 hektáros székesfehérvári ipari parki ingatlanból fedeznék.

Bognár András szerint az ingatlan hárommilliárd forintot érhet, nagyjából annyit, mint amennyibe az út megépítése kerülne (a spanyolok 10 millió eurót ütemeztek be e célra). A pontos értékbecslést elvégző cégről a pátyi képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén döntenek - mondta a polgármester.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


 

 

Utolsó frissítés: 2010-03-24 13:53:42




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > „Sávolyi" kisváros épül Pátyon? >