Hallgassa meg a Déli krónikában elhangzott tudósítást!
A kormány által hozott intézkedések közül először a január közepén kihirdetett, és hétfőn, április harmincadikáig meghosszabbított veszélyhelyzet következményeiről beszélt Nagy Anna kormányszóvivő, és hangsúlyozta, a döntés felgyorsította a megelőzési munkálatokat, lehetővé tette, hogy árvíz esetén a döntéshozók jelentősebb erőforrásokat csoportosítsanak át.
A kormány összesen 7,3 milliárd forintot biztosít arra, hogy a Sajó és a Bódva völgyében megvalósuljanak az árvízvédelmi beruházások. A közfoglalkoztatási program révén pedig országos szinten kilencezerre növelte a megelőzésben résztvevők számát - tette hozzá a kormányszóvivő.
Illés Zoltán, vízügyi államtitkár a konkrét fejlesztésekről szólva kiemelte: hét szükségtározó épül, befejeződik Nagycsécs és Ónod körtöltéseinek megépítése. 98 településesetében pedig a vízkár elhárítási terv létrehozásában segít a kormány. A tavalyi árvíz által leginkább sújtott Felsőzsolcán jelenleg a körgát építése zajlik, hiszen ott ez a legsürgetőbb - jelentette ki Illés Zoltán. A meglévő gátszakasz északi-déli meghosszabbításával március végétől teljesen meg tudják védeni a települést. A vízügyi államtitkár hozzátette, a gát építéssel párhuzamosan Felsőzsolca térségében hamarosan megkezdődik az ártéri hídnyílások, átereszek kivitelezése is.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




