180 perc Balogh Zoltán Takács Tibor Szlavkovits Rita - 2010.09.09. 10:48
Óriási beruházás a városi tömegközlekedés fejlesztése, ezeket saját forrásból nem tudta volna megvalósítani egyik önkormányzat sem, ezért az unióhoz kellett fordulniuk. A közlekedési fejlesztésre szánt uniós források elnyerésénél viszont kiemelt szempont volt a környezetbarát megoldások támogatása, vagyis a villamosközlekedés fejlesztése. A villamos amúgy is népszerű, hiszen statisztikai adatok szerint Miskolcon például minden ötödik ember használja.
Miskolcon az uniós nagyprojekttÅ‘l függetlenül is fel kellett volna újítani a villamos pályarendszert. Az Európai Unió pedig csak akkor ad pénzt a felújításra, ha a beruházás pályabÅ‘vítést is tartalmaz. Környezetbarát jellegére utalva Zöld nyílnak hívják a projektet. A Zöld nyíl révén kicserélik Miskolcon a csaknem tíz kilométer hosszúságú pályaszakaszt, sÅ‘t a város nyugati kapujánál másfél kilométerrel meg is hosszabbítják. Ez a toldás vitát váltott ki, hiszen a diósgyÅ‘ri, illetve az alsómajláti lakótelepek zöld területeket, parkokat vesztenek a projekt miatt, ráadásul néhol szinte a lépcsÅ‘házak elÅ‘tt haladnak majd a szerelvények.
A 38 milliárd forintos projekt részeként a város közlekedési vállalata 31 alacsonypadlós jármű beszerzését is tervezi, eddigi három sikertelen közbeszerzési eljárás volt. A negyedik pályázat a napokban zárul. A teljes beruházás befejezésének határideje Miskolcon 2013.
Debrecenben még csak a tervezési szakaszban van a villamosberuházás; ott teljesen új vonalat építenének, ez lesz a kettes villamos. A csaknem nyolc kilométeres pálya megépítésére, illetve a járművek beszerzésére 18 milliárd forintot költhet a város. A beruházás azonban az elmúlt két év alatt nem sokat haladt elÅ‘re. Az eredeti tervekben még az szerepelt, hogy ez év végén, de legkésÅ‘bb 2011 elején már az új vonalon is közlekedhetnek a villamosok, ám amíg a pályaépítésre idén tavasszal aláírták a szerzÅ‘dést a nyertes kivitelezÅ‘vel, a járműbeszerzésre kiírt pályázatok rendre elhaltak.
A közbeszerzési döntÅ‘bizottság hiányosságok miatt ugyanis többször megsemmisítette az eljárást. Immár az ötödik pályázaton van túl a város, erre két gyártó adta be ajánlatát, döntés a napokban várható. Ha sikerül végre nyertest hirdetni, 2012 végén talán elindulhatnak a járművek a debreceni kettes villamosvonalon.
Szegeden is csúszik a villamosberuházás. A hideg télre hivatkozva több hónapot késik a pályaátadás, így hamarosan kötbért is kell fizetnie a kivitelezÅ‘nek. A 26 milliárd forintos uniós támogatással zajló csaknem 30 milliárd forint összértékű szegedi beruházás nyomán nemcsak a villamosközlekedés, de a trolibuszhálózat is megújul. Szegeden a miskolci és a debreceni pályáztatási kudarcokkal szemben sikeres volt a járműtender is. A lengyel gyártó éppen a napokban állította ki a város fÅ‘terén azt a modellt, amelyhez hasonló villamosok járnak majd a csongrádi megyeszékhelyen 2001. Å‘szétÅ‘l.
Két hét múlva már jár a kötbér, ugyanis ekkorra a póthatáridÅ‘ szerint is villamosnak kellene járnia a szegedi Rókusi körúton, ehhez képest csak nagy árkokat, feltört aszfaltot látni. A város semmiféle újabb késést nem fogad el, és szeptember 18. után napi tízmilliós kötbért követel. Úgy, mint az egyes villamosvonal esetében: a Boldogasszony sugárúti 74 napos csúszása miatt 740 millió forint kötbért követel a város a kivitelezÅ‘ktÅ‘l. Az építÅ‘ cégek vitatják a kötbér jogalapját és az összegét is, ezért pert indított az önkormányzat. Az eljárás elkezdÅ‘dött és októberben folytatódik. A hármas villamosvonal építésével nincs ilyen gond, bár ott is módosítani kellett a határidÅ‘n, de emiatt nem a kivitelezÅ‘ okolható. A Kálvária téren a gázszolgáltató egy szivárgó vezeték miatt állíttatta le a munkát, ezért a tervezettnél egy hónappal késÅ‘bbre, november elejére tették a határidÅ‘t.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


