A bizonytalanok tábora növekszik

Fotó: MTI/Illyés TiborFotó: MTI/Illyés Tibor
A korábbi ciklusokkal összevetve később, csupán egy évvel az országgyűlési választások első fordulója után érzékelhető igazán a kormánypártok támogatottságának csökkenése, miközben az ellenzéki pártok még együttesen sem közelítik meg a Fidesz-KDNP-t. A kormánypártoktól eltávolodók a bizonytalanok táborát erősítik.

Hallgassa meg az ÜtközÅ‘t!

Hosszú idÅ‘ után elÅ‘ször lehet tendenciáról beszélni, hiszen sokáig stabil volt a választók pártpreferenciája – mondta az MR1-Kossuth Rádió ÜtközÅ‘ című műsorában Hann Endre, a Medián ügyvezetÅ‘ igazgatója. Kifejtette: februárban következett be a fordulat, ami feltehetÅ‘en összefügg azzal, hogy a munkavállalók ekkor vették fel elÅ‘ször az új adórendszer alapján kiszámolt fizetésüket. A tendencia pedig – a Fidesz táborának csökkenése – áprilisra tovább erÅ‘södött: a teljes népességen belül a Fidesz-KNDP 33, az MSZP 14, a Jobbik 8, az LMP 3 százalékon áll – mondta az elemzÅ‘, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a bizonytalanok aránya évek óta nem mért magas szintre, 40 százalékra emelkedett.

Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója közölte: Å‘k is hasonló folyamatokat mérnek. Kiemelte: a korábbi ciklusokkal összehasonlítva a Fidesz sokáig nagyon jól tartotta magát, a kormányzó pártoktól való elfordulás – szemben az elmúlt húsz évben tapasztaltakkal – csak egy évvel a választások után jelent meg. Az Ipsos felmérése szerint a bizonytalanok aránya még a Mediánnál mértnél is magasabb: adataik alapján a választók fele nem tud kiállni egyik párt mellett sem. Závecz Tibor utalt arra is, hogy a Jobbik és az LMP most jobban teljesít, mint Å‘sszel.

Kumin Ferenc elmondta: a Századvég már novemberben érzékelte a Fidesz támogatottságának csökkenését, bár akkor még nem tudták, hogy tendenciáról van szó. A közhangulatról szólva a vezetÅ‘ elemzÅ‘ kifejtette: hihetetlen bizalommal kezdett kormányozni a kabinet, a jelenlegi, még mindig magas számok pedig azt mutatják: a hitel kitart, sokan nem tágítanak a Fidesz mellÅ‘l, akik pedig mégis, nem választanak másik pártot. Ennek oka – Kumin Ferenc megfogalmazása szerint – az ellenzéki pártkínálat minÅ‘sége: sokakat taszít a szocialisták múltja, a Jobbiknak és az LMP-nek pedig olyan tulajdonságaik vannak, amelyek miatt a tömegek nem tudják Å‘ket szeretni – magyarázta.

Kumin Ferenc a várható tendenciákról szólva elmondta: a kormány a költségvetési hiány jelentÅ‘s lefaragását célzó Széll Kálmán Terv kapcsán olyan csoportokkal konfrontálódik, amelyek jelentÅ‘s, „szinte mitizált” politikai erÅ‘t képviselnek, például a rokkantnyugdíjasok, ez pedig akár további támogatáscsökkenést is jelenthet. MásfelÅ‘l a társadalomnak az a része, amelyik nem nézte jó szemmel, hogy ilyen jelentÅ‘s passzív tömeget kell adópénzbÅ‘l eltartani, szimpatizál a tervekkel – magyarázta az elemzÅ‘.
 

Utolsó frissítés: 2011-04-15 10:17:44




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A bizonytalanok tábora növekszik >