A civilek megreformálnák a kampányfinanszírozást


 - 2009.10.08. 18:13
Nem a pártfinanszírozás egészét, hanem a kampányfinanszírozást változtatná meg a Transparency International és a Freedom House. A tervezet szerint nem a pártok kapnának többet, hanem az egyéni képviselőjelöltek költhetnének ötször annyit a kampányra, mint eddig.

Tíz kampányforintból kilencet illegálisan használnak a pártok. Majtényi László jogász két évvel ezelőtt tett kijelentését azóta sem cáfolta senki. Az utóbbi időszakban több javaslat is született a kampányfinanszírozás megváltozatására, de a parlament nem módosított a szabályokon.

A következő választásnak már nem lehet nekivágni a régi feltételekkel – mondta Molnár Bálint, a Freedom House Europe igazgató-helyettese, – mert a jelenlegi rendszer gyakorlatilag elvárja a pártoktól, rákényszeríti a pártokat, hogy korrupt módon, és a valóságnak nem megfelelő adatokat szolgáltassanak a kampányaikról.

A kampány rövidebb lenne – az eddigi 72 nap helyett hatvan. Képviselőjelöltenként most törvényesen egymilliót lehet elkölteni, ezt ötszörösére emelnék. A pártok kiadásaikat az Állami Számvevőszéknél vezetett számláról fizetnék – ezt egyébként már több szervezet is felvetette. A számvevők az állami támogatásban részesülő pártokat nem kétévente, hanem évente ellenőriznék, egyébként pedig a pártok üzleti vállalkozásait, alapítványait és ifjúsági szervezeteit is vizsgálnák.

Cégek legfeljebb ötmillióval, magánszemélyek kétmillióval támogathatnák a korteskedést. A javaslat tiltaná, hogy a kormány vagy egy önkormányzat részt vegyen a kampányban, pontosabban tilos lenne a kormányzati, önkormányzati pozíciót arra használni, hogy az adott párt választási kampányt nyerjen – mondta Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezetője. Bár elég nehéz megmondani, hogy mi a munka és mi a kampány része - vetettettem közbe.

Az Állami Számvevőszéknek több feladata lenne az ellenőrzéssel. Elek János főigazgató-helyettes mégis támogathatónak tartja a két szervezet javaslatát, mert az mellőzi azokat az elemeket, amelyeknek bármiféle politikai vonzata lehet, és megpróbál olyan egységes rendszert kialakítani, amely technikailag kezeli az elszámolási rendszert.

- Mellőzte azokat az elemeket, amelyeknek bármiféle politikai vonzata lehet és megpróbált egy olyan egységes rendszert kialakítani, ami technikailag kezeli ezt az elszámolási rendszert.

A sajtótájékoztatón egy számítógépről elküldték az MSZP és a Fidesz korábbi javaslatait is tartalmazó tervezetet a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. Két hetük van, hogy véleményt mondjanak. Az MSZP a Krónikával közölte: időt kér a tanulmányozáshoz. A Fidesz kész tárgyalni róla.

László JuditUtolsó frissítés: 2009-10-09 07:58:02




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A civilek megreformálnák a kampányfinanszírozást >