A helyettes államtitkár felidézte, a Bajnai-kormány 2010 áprilisával megszüntette volna a gáz- és távhÅ‘támogatás rendszerét. A Fidesz-KDNP kormány elsÅ‘ körben ez év végéig meghosszabbította a támogatás rendszerét, majd egy már benyújtott törvénymódosításban 2011. április 30-ig hosszabbítja meg azt. Kiemelte: ez a támogatási rendszer körülbelül 960 ezer háztartást ér el. Közölte azonban: nem éri el például azokat, akik nem gázzal és nem távhÅ‘vel fűtenek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy 2011. szeptember 30-tól jelentÅ‘sen kibÅ‘víti a lakásfenntartási támogatásban részesíthetÅ‘k körét és az elérhetÅ‘ támogatás összegét is növeli - jelentette ki.
Nyitrai Imre a részletekrÅ‘l szólva elmondta: aki a rászorultsági feltételeknek megfelel, annak jövÅ‘ nyáron az adott önkormányzat jegyzÅ‘jéhez kell lakásfenntartási támogatási kérelemmel fordulnia, így szeptember elsejét követÅ‘en a jegyzÅ‘ már a kibÅ‘vített rendszer keretei között támogatásban tudja részesíteni azt is, aki fával tüzel, azt is, aki szénnel, és azt is, aki például cseppfolyós gázzal fűt. Igazságosabbá válik a rendszer, mely kimondottan az egyéni helyzeteket támogatja - jelentette ki.
A helyettes államtitkár beszélt arról is: az elmúlt években megszaporodott a kisegyházak által, profitszerzési céllal működtetett szociális szolgáltatások száma. Felhívta a figyelmet arra, a hatályos törvény szerint ha valaki száz ember aláírásával bejelenti, hogy „valamilyen fantázianév alatt" egyházat alapít, akkor ez már elegendÅ‘ ahhoz, hogy automatikusan egyházi kiegészítÅ‘ támogatást kapjon a szociális ágazatban. Az egyházi kiegészítÅ‘ támogatásnak azonban az a lényege, hogy az egyházak, amelyek állami, önkormányzati feladatok ellátása során nem tudnak hozzájutni azokhoz a forrásokhoz, amelyekhez például egy önkormányzat, a vatikáni szerzÅ‘dés alapján minden évben támogatást vehessenek igénybe - fejtette ki.
A szociális államtitkárság azt javasolja, hogy csak azok kaphassanak ilyen támogatást, akik a kormánnyal kiegészítÅ‘ szerzÅ‘dést kötöttek szociális feladataik ellátására. „A kormány hadat kíván üzenni az üzleti egyházak szociális tevékenységét automatikusan támogató rendszernek, ami a szocialista idÅ‘kben kialakulhatott" - jelentette ki.




