A Fidesz felfüggesztené a sukorói beruházástA Fidesz a Velencei-tó partjára tervezett beruházás felfüggesztését kérte a kormánytól. Budai Gyula arra hÃvta fel a figyelmet: a sukorói beruházás koncessziós pályázatát annak ellenére hirdette eredményesnek a kormányzat, hogy több szabálytalanság is felmerült, és a külföldi befektetÅ‘vel szemben vádiratot nyújtott be az ügyészség. A pénzügyminisztérium tegnap közölte: a sukorói beruházó cég nyerte ugyan a közép-dunántúli kaszinótendert, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a Velencei-tó mellett épül meg szerencsejáték központ. A pályázati kiÃrás ugyanis helyszÃnként csak a régiót jelöli meg, tehát a cég dönthet akár úgy is, hogy másutt épÃti fel a kaszinóvárost. A tárca szerint olyan szerzÅ‘dést kötnek a nyertes KC Bidding Kft.-vel, amelyet fölbonthatnak, ha a pályázó jogszerűtlenül jár el. Az ügyészség csütörtökön emelt vádat a sukorói ingatlancsere ügyében közokirat-hamisÃtás miatt, és a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódik. (MR) | Eltűnt gyerekek: folytatódik a tejesdoboz-akció2011.10.28. 21:11Egy kislányt megtaláltak az eltűnt gyerekek fényképeit a tejesdobozokon feltüntetÅ‘ kampánynak köszönhetÅ‘en.
|




