A háziorvosok egy része arra panaszkodik egy internetes portálon, hogy a miniszter és az orvosi kamara megállapodása ellenére ismét kevesebb pénzt utalt nekik a biztosító. Mindennek hátterében a megugrott betegforgalom áll - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió az egészségbiztosító főosztályvezetőjétől.
A finanszírozásban lévő három hónapos csúszás miatt ezen a héten a novemberi munkájuk után kaptak pénzt a doktorok, márpedig novemberben a szokásos négy-öt millió helyett hétmillió alkalommal keresték fel a betegek a rendelőket, mivel pedig minden beteg után fizet az OEP egy ötvenforintos TAJ-kártya ellenőrzési díjat, kevesebb pénz maradt az általános finanszírozásra - magyarázta Körösi László.
A főosztályvezető szerint ugyanakkor a doktorok többsége összességében nem kapott alacsonyabb összeget, a kisebb kártyapénzt ellensúlyozza, a TAJ-ellenőrzésért járó magasabb díj. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke hangsúlyozta: ígéretet kaptak arra, hogy a következő hónapban már ez az úgynevezett kártyapénz is eléri a múlt novemberi szintet.
Utolsó frissítés: 2010-02-07 11:09:20

Hallgassa meg!


