„Nagyon igazságtalan így ez a rendszer, és nagyon aránytalan az, hogy a szakszervezeti vezetők ilyen kimagasló fizetéseket kapnak – így reagált tegnap Selmeczi Gabriella fideszes képviselő arra az újsághírekre reagálva, miszerint a MÁV által fizetett szakszervezeti vezetők közül több mint egy tucatnyian keresnek egymillió forintnál is többet havonta. A kormány megvizsgálja a szakszervezeti javadalmazásokat, és ha szükséges, akkor fizetési plafont vezet be.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke, aki a hírek szerint másfél millió forintnál többet keres, áll a vizsgálat elé. Viszont rosszul esik neki, hogy épp a Fidesz képviselője az, aki ezt a kérdést felveti - mondta a Krónikának Bárány Balázs. „Hiszen az elmúlt években szakszervezetünk meglehetősen sokat tett azért, hogy ez a változás ebben a társadalomban létrejöhessen.”
A VDSZSZ alelnöke a korábbi sztrájkokra utalva azt is nehezményezi, hogy a Fidesz az ügyben előzetesen nem tárgyalt velük. „A kormányzópárt, korábban, amikor még nem volt kormányzópárt, számtalanszor tudott minket megkeresni, most arra nem hajlandó hogy szóba álljon velünk egy ilyen konfliktus okán.”
Bárány Balázs úgy fogalmazott, viszonyítás kérdése, hogy az általuk keresett összegeket valaki soknak vagy kevésnek tartja. Mint mondja, a hasonló beosztásban dolgozó vasúti vezetők az ő bérük dupláját vihetik haza havonta.
A szakszervezeti vezetők fizetéséhez képest viszont kirívó a MÁV-os szakszervezeti vezetők bére - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. A legnagyobb szakszervezeti tömörülés vezetője a Krónikának elárulta: ő például a MÁV-os érdekképviseleti vezetők fizetésének felét viszi haza havonta. Sok helyen pedig ingyen, társadalmi munkából dolgoznak az érdekképviseleti tisztségviselők. Ugyanakkor a Fideszes képviselő bejelentését Pataky Péter úgy értelmezi: a kormány a szakszervezetek ellen szeretné fordítani a közvéleményt:
„Azt gondolom, ez hangulatkeltés a szakszervezetek ellen. Ez nem az első eset. Időről időre megint csak a MÁV-ot bemutatva próbálnak olyan képet kialakítani, mintha a szakszervezeti vezetők dőzsölnének az adófizetők pénzén, de ez nem így van.”
Pataky Péter szerint a Fidesznek az nem tetszik, hogy a szakszervezetek az utóbbi időben több kormányzati intézkedés ellen is felemelték a szavukat.
Szakszervezeti tiltakozások az elmúlt hetekből
Több szakszervezet tiltakozott ugyanis a kormánytisztviselői törvény bevezetése ellen. Az érdekképviseletek szerint elfogadhatatlan, hogy indoklás nélkül lehet elbocsátani a közszolgákat. A Magyar Tisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete ezért alkotmánybírósághoz fordult.
Az AB-nek az oktatási törvény módosításáról is döntenie kell. A Pedagógusok Szakszervezete kifogásolta, hogy az önkormányzatok könnyített feltételek mellett azonnal egyházi fenntartásba adhatják az iskolákat. A pedagógusoknak a kétmillió forint fölötti végkielégítés 98 százalékos különadója sem tetszik. Galló Istvánné, a PSZ elnöke azt mondja, biztosan alkotmánybírósághoz fordulnak ebben az ügyben is. „Maga az egész törvény elfogadhatatlan számunkra, mert egy megfoghatatlan, értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan mondatra hivatkozik, arra, hogy a jó erkölcsbe ütközik.”
A vasutas érdekképviseletek leépítésektől tartanak, ezért múlt héten a Krónikának két szakszervezeti vezető is azt mondta, ha kell, sztrájkolni fognak.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


