A kormány szerint nem kell többé félni az árvíztől a Sajó völgyében

Fotó: MTI Fotó: Bugány JánosFotó: MTI Fotó: Bugány János
Június végére elkészülnek az árvízvédelmi létesítmények, gátak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol egy éve óriási károkat okoztak a megáradt folyók – jelentették be a helyszínen, a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón. Az árvíz miatt a Miskolc melletti Felsőzsolca szenvedett leginkább, az összeomlott kétszáz ház helyett azóta már újakat építettek. Ezúttal az egész térséget érintő megelőző beruházásokról tartottak kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatót, éppen Felsőzsolcán.

Hallgassa meg!

A hónap végére az árvízbiztonság szintje eléri a száz százalékot a Sajó völgyében – jelentette be Nagy Anna kormányszóvivÅ‘ FelsÅ‘zsolca határában a csaknem teljesen elkészült körtöltés mellett. A kabinet szóvivÅ‘je hangsúlyozta, a kormány ebben a térségben csaknem hét és fél milliárd forintot költött vízügyi beruházásokra. „Ez azt jelenti, hogy hosszú távon is garantálható lesz, hogy ezek a települések, amelyek veszélyeztetettek voltak, a jövÅ‘ben biztonságban lesznek” – mondta Nagy Anna.

Illés Zoltán vízügyi államtitkár a konkrét fejlesztéseket sorolta, ezek szerint június 30-áig befejezÅ‘dik FelsÅ‘zsolca, Nagycsécs és Ónod körtöltéseinek megépítése, valamint elkészül három szükségtározó és négy záportározó is. Kilencvennyolc település esetében pedig már most készen vannak a vízkár elhárítási tervek, de befejezték a mederkotrást is. Az államtitkár szerint Miskolc megvédése érdekében egyéb intézkedéseket is meg kellett hozni, hiszen, ha a leáramló víznek nincs tere FelsÅ‘zsolca és Miskolc között, akkor a nagyváros egyes területei veszélybe kerülhetnek. „A nagyvízi mederbe semmifajta épület nem épülhet ebben a térségben. Se tyúkól, se űrkikötÅ‘, se bevásárlóközpont, se lakóingatlan” – mondta az államtitkár.

Illés Zoltán bejelentette, hogy idÅ‘közben elindult egy egyeztetés azon áruházláncokkal, amelyek korábban már építettek a nagyvízi mederbe. A tárgyalásoktól az államtitkár azt reméli, hogy a bevásárlóközpontok tulajdonosai legalább a költségek 50 százalékával hozzájárulnak az érintett területek árvízlevezetÅ‘ képességének javításához.

Utolsó frissítés: 2011-06-14 07:11:01








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A kormány szerint nem kell többé félni az árvíztől a Sajó völgyében >