A kötött pláyás közlekedést fejlesztené a főváros

Fotó: Kovács TamásFotó: Kovács Tamás
Tarlós István szerint szembe kell nézni azzal az örökséggel, amit az előző városvezetés hátrahagyott. Azon múlhat ugyanis, hogy csőd vagy gazdasági fellendülés előtt áll a főváros, hogy ezt hogyan kezelik. A főpolgármester erről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén beszélt.

Hallgassa meg!

Budapest eladósodott város - ezért irányítása olyan most, mint egy zuhanó repülÅ‘gépet a földre tenni - mondta a fÅ‘polgármester. Tarlós István hozzátette: súlyos örökséget kapott: az Alstom-szerzÅ‘dés hibája miatt 60 milliárd forint sorsa bizonytalan, 35 milliárd az alagútfúró követelése, 75 milliárd a BKV banki adóssága, 800 milliárd pedig az amortizációból fakadó belsÅ‘ BKV-s adósság.

A fÅ‘polgármester befejezné a 4-es metró elsÅ‘ szakaszának építését, összekötné az 1-es és a 3-as villamost, az 1-est pedig a Lágymányosi hídon átvezetné, a kötött pályás közlekedést pedig kiemelten fejlesztené. Elmondta, hogy Budapest pályázott az NFÜ-nél egy 160 milliárdos villamos- és trolibuszbeszerzésére. Tarlós István szerint meg kell valósítani a fÅ‘város egységes közlekedési, parkolási és Duna-part koncepcióját.

A rendezvényen Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke kiemelte, hogy az ország a földrajzi és a történelmi hagyományok miatt is erÅ‘sen Budapest-központú. A Budapesten bejegyzett cégek társasági adója, illetve a budapestiek szja-ja az összes társasági adóbevételnek, illetve az összes szja-adóbevételnek 50 százalékát adja. Futó Péter szerint éppen ezért kis túlzással azt lehet mondani, hogy ha Budapestnek jól megy, akkor az országnak sem mehet rosszul.

Utolsó frissítés: 2011-04-21 19:09:20




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A kötött pláyás közlekedést fejlesztené a főváros >