Tavaly 1500 milliárd forintot költött el az állam a közbeszerzésekre. Szakértők szerint itt van a legnagyobb lehetőség a korrupcióra. A kormány ezért egy teljesen új törvényt nyújtott be a parlamentnek. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, hogy az egyszerűség és az átláthatóság lesz a fő alapelv, valamint megszüntetik annak a lehetőségét, hogy úgynevezett offshore cégek indulhassanak a közbeszerzéseken. Rögzítik az átláthatóság, a jóhiszeműség, a tisztesség, a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a közpénzek hatékony és felelős felhasználásának elvét is.
A kis- és középvállalkozások segítése érdekében kötelezővé tehetik a részajánlatok benyújtását, valamint számukra a nemzeti eljárásrenden belül lehetőség nyílik a hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásokra is.
Az ellenzék a javaslat több pontjával egyetért. Ezzel együtt a szocialista Göndör István szerint az átláthatóság kritériuma nem érvényesül a tervezetben, amely lehetővé teszi az ajánlattevőknek az egyedi eljárásrend kialakítását. Mivel a közbeszerzési eljárások kétharmadára vonatkozhat, ez bizony előrevetíti a klientúra építés lehetőségét.
Apáti János, a Jobbik vezérszónoka nem erre számított. „Vagy módosító javaslatokkal próbáljuk feljavítani, kijavítani a meglévő hibákat, vagy pedig nullázzuk a számlálókat, vonják ezt vissza és kezdjünk újra egy valós egyeztetést” - fogalmazott
Az LMP-s Scheiring Gábor azt mondta: a javaslat nem szolgálja a közpénzek gazdaságos felhasználását, a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését. Szerinte a javaslat indokolatlanul és feleslegesen kitágítja a korábbiakhoz képest a kivételi körbe tartozó beszerzéseket, ezzel megágyazva a baráti cégek gazdasági térnyerésének.
A Fidesz szerint a közpénzek átlátható elköltését teremti meg a módosítás, a KDNP szónoka pedig úgy vélte, gyorsabbá válhatnak az eljárások, csökkenhet az adminisztráció.

Hallgassa meg!


