Schmitt Pál pénteken nevezheti meg, kit javasol legfőbb ügyésznek

Schmitt Pál várhatóan pénteken tájékoztatja Kövér László házelnököt arról, hogy kit javasol legfőbb ügyésszé megválasztani. A parlamenti pártok képviselői a kérdésről szerdán egyeztettek az államfővel, de hogy kit látnának szívesen a decemberben távozó Kovács Tamás helyén, újságíróknak egyikük sem árulta el.

Nem hangzottak el nevek a leendÅ‘ legfÅ‘bb ügyész személyét illetÅ‘en – mondta Balsai István, a Fidesz frakcióvezetÅ‘-helyettese azután, hogy Schmitt Pál államfÅ‘nél járt a Sándor-palotában. Rámutatott: a köztársasági elnök dolga, hogy kit jelöl, Schmitt Pál azonban szeretné megismerné a képviselÅ‘csoportok véleményét. Az alkotmányügyi bizottság elnöke emlékeztetett, hogy megváltoztak a legfÅ‘bb ügyész megválasztásával kapcsolatos szabályok; csak ügyészt lehet jelölni a tisztségre, akit kétharmados többséggel választhat meg az Országgyűlés.

Az egyeztetés után Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezetÅ‘ azt közölte: a Fidesz-KDNP közös legfÅ‘bbügyész-jelöltet állít. Beszélt arról, hogy a találkozón több név is szóba került, de úgy látja, az államfÅ‘ a végsÅ‘ döntését még nem hozta meg. Harrach Péter elmondta: mivel több személy is szóba került lehetséges jelöltként, fontos a velük való egyeztetés, a véleményük kikérése, a szándékuk ismerete.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetÅ‘je a találkozó után kijelentette: pártja a jövÅ‘ben nem vesz részt olyan jelölési folyamatban, ami egy áldemokratikus bábszínházat jelent csak. Mint mondta, a köztársasági elnöki intézményre tekintettel vettek részt a megbeszélésen, de nem sok értelmét látják az ilyen egyeztetéseknek. Kifejtette, az MSZP az elmúlt idÅ‘szakban próbált partner lenni a különbözÅ‘ jelölési folyamatokhoz, a Fidesz azonban egyetlen esetben sem vette figyelembe a szocialisták javaslatát. Az MSZP nem hozott személyi javaslatot az államfÅ‘ elé, és Schmitt Pál sem hozott szóba senkit lehetséges legfÅ‘bbügyész-jelöltként – mondta, hozzátéve: az államfÅ‘ elmondása szerint pénteken levélben tájékoztatja Kövér László házelnököt a javaslatáról.

A Jobbik sem állt elÅ‘ személyi javaslattal a legfÅ‘bb ügyészt illetÅ‘en – mondta Vona Gábor. A frakcióvezetÅ‘ kiemelte: pártja szeretné megvárni, kit jelöl a köztársasági elnök. Ugyanakkor nem zárta ki annak a lehetÅ‘ségét, hogy a Jobbik személyi javaslattal áll elÅ‘ a következÅ‘ napokban. Közölte: olyan személyt szeretnének legfÅ‘bb ügyészként látni, aki az elmúlt húsz évben nem volt párttag. Újságírói kérdésre válaszolva Vona Gábor kijelentette, hogy Polt Péter korábbi legfÅ‘bb ügyész személyét a Jobbik nem tudja támogatni, ha rá esik a jelölés.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetÅ‘je azt mondta: pártja tiszteletben tartja az államfÅ‘ jogát, hogy a legfÅ‘bb ügyész személyére javaslatot tegyen. Mint mondta: azt várják, hogy az államfÅ‘ olyan jelöltet nevezzen meg, akinek a pártatlanságával kapcsolatban nem vetÅ‘dhet fel kétely.

Kovács Tamás legfÅ‘bb ügyész mandátuma 70. életévének betöltésével, 2010. december 13-án jár le. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetÅ‘je hétfÅ‘n sajtótájékoztatón közölte: azt javasolja Schmitt Pálnak, hogy minél hamarabb, legkésÅ‘bb november végén nevezze meg jelöltjét a legfÅ‘bb ügyész személyére. Hozzátette, reméli, hogy december 6-án dönthet az Országgyűlés a legfÅ‘bb ügyészrÅ‘l. Sajtóhírek szerint – a tisztséget 2000 és 2006 között egyszer már betöltött – Polt Péter a legesélyesebb arra, hogy legfÅ‘bb ügyésznek jelöljék és válasszák.

Utolsó frissítés: 2010-11-24 14:46:42




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Schmitt Pál pénteken nevezheti meg, kit javasol legfőbb ügyésznek >