A reggel 10 órakor kezdÅ‘dött programon felidézték a tÃz évvel ezelÅ‘tti nehéz napokat, a vÃz elleni küzdelmet és a város megmenekülését az ártól. A Kossuth téren szabadtéri fotókiállÃtáson tették közszemlére azokat a képeket, amelyek többek között a vÃz egyre nagyobb térnyerését és a gátakat erÅ‘sÃtÅ‘ homokzsákok számának szaporodását szemléltették. A téren zsákokat lehetett megtölteni homokkal, hogy elsÅ‘sorban a fiatalok képet kapjanak arról, miként védték a várost az árhullámtól.
A rendezvény az összefogást szimbolizálva egy látványos elemmel ért véget: az önkormányzat által kiosztott, erre a napra készÃtett egyenpólóban mintegy 1200-an egymás kezét fogva élÅ‘láncot alkottak a folyó egyik partjáról kiindulva a Tisza-hÃdon át a másik partig.
Mivel az Összefogás napján az országban nemzeti gyásznapot tartottak, a repülÅ‘szerencsétlenségben elhunyt lengyel köztársasági elnökrÅ‘l és kÃséretérÅ‘l is megemlékeztek a résztvevÅ‘k, s Ãgy az elÅ‘re betervezett zenés-táncos produkciók elmaradtak.
A Tisza 2000-es árhullámának nagyságát jelzi, hogy a folyó április 19-én évszázados rekordot megdöntÅ‘, 1041 centiméteres vÃzállással tetÅ‘zött. Kereken hárommilliárd forintnyi érték forgott veszélyben, és a gátak átszakadása esetén Szolnok mellett több kisebb település is vÃz alá került volna. Az igazán nehéz idÅ‘szakban több ezren dolgoztak a gátakon: a vÃzügyesek mellett katonák, katasztrófavédÅ‘k, tűzoltók, szolnoki polgárok és az ország legkülönbözÅ‘bb részeibÅ‘l érkezett önkéntesek. A védekezÅ‘k szerencséjére a természet is segÃtette a munkájukat, hiszen hosszú napokon át egy csepp esÅ‘ sem esett a vÃznyomástól és az átázástól teljesen meglazult védművekre.
Â




