A nemek különbözőségére kell oktatni az óvodásokat

óvoda pegagógia esélyegyenlőség
Suri Szilvia Krónika  - 2010.07.30. 19:57
A megváltoztatott óvodai nevelési program szerint lehet, sőt, kell beszélni az intézményekben arról, hogy mi a különbség a fiúk és a lányok között. A nemek közti egyenlőség ideológiáját így újból felváltja a nemi szerepek erősítése. A módosítás nem jelenti azt, hogy a helyi pedagógiai programokat szeptember 1-jéig át kell dolgozni.

A pedagógus szervezetek tiltakozása után az óvodai nevelési programból kikerült az előző kormány által fontosnak tartott bekezdés, amely a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását célozta volna meg.

Forrai Judit, a női érdekernyő-szervezet alá tartozó Sex Educatio Alapítvány vezetője szerint azonban fontos lenne a nemek egyenlőségének hangsúlyozása, ami által nem cserélődnének fel a nemi a szerepek. „Nem arról van szó, hogy a fiúknak kell majd szülni és a lányoknak kell traktort vezetni, hanem azok a rossz előítéletek, amelyek kicsi koruktól kezdve belerögződnek az emberekbe a nemiséggel kapcsolatban, ezek ellen, az egyenlőségért kellene tenni valamit. Amerikában megszüntették teljesen a rózsaszín barbibabát a szőke hajjal, mert ez egy sztereotípia, amitől kialakul felnőtt korban, hogy a szőke nő ilyen, olyan, amolyan” – mondta a Sex Educatio Alapítvány vezetője.

Glaviczky Zoltán, a közoktatásért felelős helyettes-államtitkár úgy véli, az előítéleteket nem, de a nemi szerepeket tanítani kell az óvodában. „Ez egy szemléletbeli különbség, természetesen társadalmi, politikai nézetkülönbség is, mi szerint ahhoz, hogy egészséges társadalom és családok éljenek egy világban, ahhoz bizony szükség van nőkre és férfiakra. Az a helyzet, hogy a nők és a férfiak között vannak különbségek. Biológiai, kromoszomális, ebből fakadó pszichés, nem kreált különbség – egyszerűen vannak” – mondta a helyettes-államtitkár.

A módosítás nem jelenti azt, hogy a helyi pedagógiai programokat szeptember 1-jéig át kell dolgozni. Az óvodák saját hatáskörben jogosultak a korrekcióra.

Glaviczky Zoltán az óvodákkal kapcsolatban elmondta még, hogy hosszabb távú elképzelésük szerint az állam átvállalná legalább a bérköltségeket, ami az intézmények kiadásainak kilencven százaléka. Ez stabilabbá tenné az óvodák helyzetét, és elvileg nem jelentene plusz kiadást az államnak, csak azt, hogy nem közvetve finanszírozza őket, az önkormányzatokon keresztül, hanem közvetlenül – véli a helyettes-államtitkár, aki azt is elmondta, a megváltoztatott finanszírozási mód bevezetésére akár a a következő költségvetési évben sor kerülhet.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A nemek különbözőségére kell oktatni az óvodásokat >