Schmitt Pál köztársasági elnök vendége a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke. A találkozót követÅ‘ tájékoztatón Mahmud Abbasz újságírói kérdésre szomorúnak nevezte a líbiai eseményeket, de azt mondta, a Palesztin Nemzeti Hatóság nem kíván beavatkozni más ország belügyeibe, és abba sem, ha az eseménynek nemzetközi háttere van.
Schmitt Pál köztársasági elnök a Sándor-palota elÅ‘tt katonai tiszteletadással fogadta a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökét. A két delegáció tanácskozása után a magyar államfÅ‘ azt mondta, hogy a palesztin-izraeli viszonnyal kapcsolatban a magyar álláspont változatlan: elÅ‘ kell segíteni a tárgyalások folytatását, ennek eredménye pedig két szuverén állam létrejötte lehet.
Mahmud Abbasz is kiemelte, hogy álláspontjuk nem változott, Izrael mellett egy független palesztin állam kell, hogy létrejöjjön. Mahmud Abbasz hétfÅ‘n délután folytatja hivatalos programját: elÅ‘ször Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd Kövér László házelnökkel találkozik.

Hallgassa meg!


