A részletekre kíváncsiak a devizahitelesek

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Hétfőn megállapodtak a bankok és a kormány, hogy milyen módon segítik meg a devizahiteleseket. A 180 percben a Banki Hitelkárosultak Egyesületének szakértője, elnökhelyettese, Galcsikné Erdősi Éva mondta el a véleményét a megállapodásról, illetve arról, amit eddig tudni lehet.

Hallgassa meg a Banki Hitelkárosultak Egyesületének szakértőjével készült interjút!

A Banki Hitelkárosultak Egyesülete leginkább a bankok és kormány közti megegyezésben szereplő időpontokra, illetve az ezekhez kapcsolódó törvényi szabályozásra kíváncsi, a mostani megállapodás egyelőre ugyanis csak egy keret – mondta a 180 percben Galcsikné Erdősi Éva elnökhelyettes.

A felvázolt elképzelésekről, amelyek szerint, aki annyira eladósodott, hogy nem tudja a hiteleit törleszteni, bérlőként maradhat a lakásában, vagy kisebbe költözhet, a szakértő azt mondta, a szervezet már korábban is sürgetett ehhez hasonló megoldást, nagyon sok még ugyanakkor a tisztázatlan kérdés. 

Nem tudni például, mi van akkor, ha egy hatmilliót érő budapesti ingatlant az érték 55 százalékáért, durván 3,5 millió forintért vásárolja meg az eszközkezelő szervezet, ám az ügyfél tartozása ötmillió forint. (Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke a keddi 180 percben azt mondta, ezt a különbözetet valószínűleg elbukják a bankok, ez az ő kockázatuk.) A szakember üdvözölte az ígért bérlakás-építési programot, de arra is felhívta a figyelmet, hogy idő, amíg ebből bérlakások lesznek.

Szijjártó Péternek szintén a 180 percben elhagzott felvetésére, hogy a bankok is felelősek lehetnek abban, hogy az ügyfelek tömegesen, de kellő tájékozottság nélkül vették fel annak idején a hiteleket, Galcsikné úgy reagált, hogy korábban valóban nem volt teljes körű a felvilágosítás, nem voltak összehasonlító elemzések, mostanra azonban az ügyfelek tudatosabbá váltak, és több a rendelkezésükre álló információ is.
 

Utolsó frissítés: 2011-06-02 08:28:35




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A részletekre kíváncsiak a devizahitelesek >