A szakértő szerint megerőszakolták Zsanettet

Továbbra is kiáll korábbi szakvéleménye mellett Bagdy Emőke, aki korábban azt állapította meg, hogy Zsanett szexuális erőszak áldozata lett. Erről a bíróságon tanúként meghallgatott szakember beszélt az öt rendőr elleni magánvádas eljárás szerdai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. A szakember - aki szakértői igazolványát épp a Zsanett-ügyben történtek miatt tiltakozva adta vissza - három hónappal az állítólagos erőszak után vizsgálta meg a lányt, s a korábban meghallgatott szakértővel ellentétes következtetésre jutott. Mint hangsúlyozta, továbbra is kiáll álláspontja mellett, így az a véleménye: E. Zsanettet szexuális erőszak érte. Ugyanakkor hozzátette: ő azt nem tudja megmondani, hogy az erőszakot ki követte el. (MTI)




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A szakértő szerint megerőszakolták Zsanettet >