A szakvélemény szerint megépülhetne a szerencsi erőmű


 - 2009.02.05. 18:37
A Szerencsre, világörökségi területre tervezett szalma tüzelésű erőmű a beruházás megkezdésétől - 2007 októberétől - komoly vitákat váltott ki. Egy általunk meg nem ismerhető szakvélemény szerint, amelynek alapján az Unesco megkapta a világörökségi jelentést, megépülhetne az erőmű.

A tokaji borászok és a természetvédők úgy vélik, hogy a borvidék és a térség megítélését nagyban befolyásolhatja a szerencsi szalma tüzelésű erőmű megépítése. A beruházó szerint a létesítmény, amelyet a környezetvédelmi és világörökségi szempontokat figyelembe véve háromszor átterveztettek, megfelel a követelményeknek. Az erőmű egyébként kizárólag mezőgazdasági alapanyagokat használna fűtésre. Egy általunk meg nem ismerhető szakvélemény szerint, amelynek alapján az Unesco megkapta a világörökségi jelentést, megépülhetne az erőmű.

Február elején a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elküldte az Unescónak azt a világörökségi jelentést, amely szerint megépülhetne egy szalma tüzelésű erőmű Szerencsen, a világörökségi területen. Van olyan település, amelyik ragaszkodik hozzá, de ellenzője is akad bőven. Ez a mostani jelentés egy olyan tanulmányon alapul, amelyet az Öko Zrt. készített, és még decemberben átadott a megrendelőnek, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak. Szerettük volna megismerni a hivatalos nevén világörökség szempontú hatástanulmányt, de arról részleteket sem a cég, sem az örökségvédelmi hivatal nem árulhatott el. Ugyanis a hivatalt felügyelő Kulturális Minisztérium ezt nem engedi.

Megkerestük ezért őket is azzal a kérdéssel: igaz-e, hogy titkos ez a dokumentum? Írásban azt a választ kaptuk, hogy a hatástanulmány nyilvánosságra hozataláról, illetve annak esetleges időpontjáról még nem született minisztériumi döntés.

Boros Péter


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A szakvélemény szerint megépülhetne a szerencsi erőmű >