A parlament egészségügyi bizottságának ülésére több újságÃró jött el, mint képviselÅ‘. A 23 bizottsági tagból mindössze hatan jelentek meg, a szocialista elnökön és alelnökön kÃvül még három szocialista és egy független képviselÅ‘. Székely Tamás miniszter azt mondta, azért volt szükség a bizottsági ülés összehÃvására, hogy ne kerüljön veszélybe a jövÅ‘ évi kötelezÅ‘ védÅ‘oltási rendszer, a tárcavezetÅ‘ ugyanis úgy számol, ha június elején Ãrják ki a közbeszerzési pályázatokat, akkor csak abban az esetben biztosÃtott a jövÅ‘ évi oltóanyag-ellátás, ha nem jön közbe semmi, senki nem fordul a közbeszerzési döntÅ‘bizottsághoz, és a gyártók is tartják a határidÅ‘ket. Márpedig a most érvényes szerzÅ‘dések decemberben lejárnak.
A korábban MDF-es, jelenleg független Csáky András azt kérdezte, hogy miért nem lehetett errÅ‘l korábban, még a rendes ülésszakban tárgyalni. Székely Tamás válaszában azt mondta, hogy korábban nem voltak készen az elÅ‘terjesztéssel. Úgy tudjuk, a szocialisták javaslatára még ez a kormány kiÃrja a tendert, a döntést azonban a következÅ‘ hozza meg. Vagyis a mostani határozatképtelenség nincs befolyással az oltóanyag-beszerzésekre.
A Rezidens Szövetség, illetve a Magyar Orvosi Kamara felvetésére, miszerint vissza kellene vonni a rezidensek képzéséről szóló rendeletet, Székely Tamás azt mondta, hogy félreértik a rendeletet, és szerinte nincs szó röghöz kötésről, csupán arról, hogy Magyarországon dolgozzanak a nálunk kiképzett orvosok, mégpedig pontosan annyi ideig, ameddig a képzésük tartott. Utánanéztünk, a jogszabályban a központi gyakornokok esetében valóban Magyarország szerepel, de a rezidensek esetében a rendelet úgy fogalmaz, hogy a munkáltatónál kell maradniuk évekig.

 Hallgassa meg!


