Bobek József az MTI-nek vasárnap elmondta, az a céljuk, hogy egymillió támogató aláÃrással bebizonyÃtsák, a magyar közvélemény a beruházás mellett van. Ezzel is szeretnének nyomatékot adni a kormány felé megfogalmazott kérésüknek, hogy mielÅ‘bb szülessenek meg az épÃtkezés befejezéséhez szükséges kormányzati döntések.
A sávolyi polgármester felhÃvásában meggyÅ‘zÅ‘dését fejezte ki, hogy a beruházás tovább gazdagÃtja a Balaton és környékének turisztikai vonzerejét, és ezzel családok ezreinek biztosÃt majd stabil jövedelmet, megélhetést. "Térségünkben súlyos probléma a munkanélküliség. Ez a beruházás kiutat jelent számukra a kétségbeesésbÅ‘l, és reményt ad a régió összes lakosa számára"- tette hozzá.
A polgármester ugyanakkor visszautasÃtja "azokat a hamis állÃtásokat, melyek szerint a Balatonring csak a Balaton környékén élÅ‘knek jó. Úgy fogalmaz, hogy a Balatonring megépÃtése össznemzeti ügy. A versenypálya az egész ország javát szolgálja, növeli a turizmust, és összességében évente többmilliárd forinttal gyarapÃthatja a központi költségvetést a befizetett adókon keresztül.
A felhÃvás szerint a gazdasági világválság következménye, hogy a beruházás megvalósÃtásához szükséges hitelt nem lehet a piacon megszerezni. FelhÃvja a figyelmet arra, hogy a mai helyzetben a beruházás megvalósÃtása kizárólag állami szerepvállalással lehetséges. Ezért kérik a kormánytól, hogy a Magyar Fejlesztési Bank minél hamarabb hozza meg a szükséges pénzügyi döntéseket, hogy az épÃtkezés mielÅ‘bb folytatódjon.
Bajnai Gordon kormányfÅ‘ péntek délután a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azonnali intézkedését kérte annak érdekében, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) minél elÅ‘bb hozza nyilvánosságra a Sávoly Motorcentrum FejlesztÅ‘ Kft. projekt dokumentációjával kapcsolatos hatástanulmányt. Az ügy elÅ‘zménye, hogy három civil szervezet nyÃlt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz , amelyben az MFB által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerzÅ‘déskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kérték. A levelet a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország jegyezte.
Az Index csütörtökön azt Ãrta: a Pénzügyminisztérium (PM) szakértÅ‘i túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépÃtésének állami támogatását. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium által elÅ‘készÃtett, a pénzügyminiszter által azonban végül nem támogatott elÅ‘terjesztést tavaly október végén fogadta el a kormány, 20 milliárd forint állami támogatást és 15 milliárd forint állami hitelgaranciát Ãtéltek oda a beruházásra.
Â




