Szigeti Péter a testület elnöke közleményében azt Ãrta: az OVB a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve.) módosÃtásáról szóló 2010. évi LXI. törvény utólagos normakontrollját indÃtványozta az AlkotmánybÃróságnál. Az alkotmánybÃrósági beadvány szövegét az OVB pénteken délután közzétette a www.valasztas.hu oldalon.
Az indÃtványt jegyzÅ‘ Szigeti Péter elnök a dokumentumban emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés június 21-én fogadta el a Ve. módosÃtását. Eszerint az OVB-t minden általános választás (parlamenti, önkormányzati, európai parlamenti) alkalmával meg kell újÃtani. Ezzel kapcsolatban egyebek mellett egy 2007-es alkotmánybÃrósági határozatra hÃvta fel a figyelmet, amely szerint az egyedi esetre szabott, jogszabályi formába öltöztetett döntés sérti az alkotmányban deklarált jogállamiság elvének szerves részét képezÅ‘ jogbiztonságot.
Szigeti Péter közölte, megÃtélésük szerint "ebben az esetben nem egyszerűen arról van szó, hogy egy, a törvényhozó által létesÃtett jogot a törvényhozó visszavon". Mint Ãrta, véleményük szerint az OVB esetében érvényesülnie kellene "a szerzett jogok speciális, alanyi jogi helyzethez közelÃtÅ‘" védelmének. Utalt arra, hogy a testületi tisztséget négy évre vállalták, és ez a döntésük életvitelüket, feladatvállalásaikat is befolyásolta.
Úgy látják - Ãrta az indÃtványt jegyzÅ‘ Szigeti Péter -, hogy a törvény nem állja ki az alkotmányos jogalkotásra vonatkozó követelmények próbáját, "összességében pedig sérti a semleges ellenÅ‘rzÅ‘ szervek alkotmányos jogállami koncepcióját, mert szakÃt a hatalommegosztás elvéhez illeszkedÅ‘ fékek és ellensúlyok törvényi megoldásokban rögzÃtett elvével".
Â




