Hallgassa meg az Esti krónika tudósítását!
Alkotmánybírósághoz fordulnak pénteken a rendvédelmi szakszervezeti vezetÅ‘k a kormány tervezett lépései miatt. Egyikük, Kónya Péter tudósítónknak elmondta: azzal, hogy a tiltakozás részeként jelképesen visszavonják a Fideszre tavaly leadott szavazataikat, tükröt tartanak a kormány elé, mit jelent a visszamenÅ‘leges hatályú szabályozás. A szervezÅ‘k szerint húszezer rendvédelmi dolgozó tüntet a Parlament közelében.
A Honvédelmi Minisztérium elítéli és politikai hecckampánynak tartja a rendvédelmi dolgozók tüntetését. Szarka Gábor kabinetfÅ‘nök a Magyar Rádiónak elmondta: mivel a résztvevÅ‘k szavazatokat gyűjtenek a kormánypártok ellen, a tüntetés politikai demonstrációnak minÅ‘sül, amit tiltanak a jogszabályok a rendvédelmi dolgozóknak. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivÅ‘ szerint a szakszervezeti vezetÅ‘k feladata, hogy a rájuk bízott állomány érdekeit képviseljék, nem pedig az, hogy bohóctréfát űzzenek az emberek és családok ezreibÅ‘l.
Az ország több nagyvárosában is csatlakoztak a fÅ‘városi bohóctüntetéshez. Pécsett 74 autós vett részt a demonstráción, Székesfehérváron 70-80 autó indult el az elkerülÅ‘ út mellÅ‘l a városközpont felé, hogy zászlókkal, lufikkal és hangos dudaszóval fejezze ki elégedetlenségét a munka világát érintÅ‘ kormányzati lépésekkel szemben. Debrecenben csaknem félezren vettek részt az autós felvonuláson.




