Hétfőn születhetnek meg a gazdasági döntések

Fotó: MTI/Kovács AttilaFotó: MTI/Kovács Attila
Állapotrögzítéssel indult a háromnapos rendkívüli kormányülés szombaton - mondta Varga Mihály. Az államtitkár közölte: bízik benne, hogy hétfőn megszületnek a gazdaságot érintő döntések, amelyeket legkésőbb kedd reggel nyilvánosságra hoznak.

Állapotrögzítéssel indult a háromnapos rendkívüli kormányülés szombaton, a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatok vasárnap kezdődnek - közölte szombat este Varga Mihály. A Miniszterelnökség államtitkárának tájékoztatása szerint a kormányülésen a kabinet tagjai mellett jelen volt több "külsős" vendég is: mások mellett Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, Járai Zsigmond és Bod Péter Ákos egykori jegybank-elnökök, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke, Patai Mihály tőzsdeelnök, valamint Török Ádám, a Költségvetési Tanács tagja.

Varga Mihály elmondta: az ülésen tájékoztatót tartott az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság megállapításairól, a meghívottak pedig ismertették véleményüket, hogyan látják a gazdaság helyzetét, a költségvetés állapotát, és megfogalmazták javaslataikat. Abban egyetértés volt - mondta Varga Mihály -, hogy hiszterizált piaci légkör van, amely annak tudható be, hogy az elmúlt hetek, hónapok a nemzetközi piacokon nem voltak nyugodt időszakok. "Ilyen feszült, hiszterizált helyzetben nyilván kétszer óvatosabbnak kell lenni azzal, hogy milyen üzeneteket adunk, mit állítunk a gazdaság helyzetéről" - hívta fel a figyelmet. Ez azonban nem szabad, hogy a tények elkendőzését jelentse - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint mindenki osztotta azt a helyzetértékelést, amelyet a tényfeltáró bizottság vezetőjeként tett. Egy ilyen helyzetben az a legfontosabb, hogy mindenki érezze, a kormány döntésképes helyzetben van, valamint minden piaci szereplő és a közvélemény is érezze: a tényfeltárás megtörtént, a múlttal el kell számolni, "súlyos örökséget veszünk át" - húzta alá Varga Mihály. Úgy fogalmazott: beigazolódott az a korábbi állításuk, amely szerint a jelenlegi költségvetésben vannak különböző tételek, amelyeket az előző kormány nem tüntetett fel. "Az a dolgunk most, hogy Magyarországot azon a pályán tartsuk, amely minél kisebb hiánymértékre törekszik" összegezte az államtitkár.

Közölte: bízik benne, hogy hétfőn megszületnek a gazdaságot érintő döntések, amelyeket a tervek szerint még aznap este, vagy legkésőbb kedd reggel nyilvánosságra hoznak.
 

Utolsó frissítés: 2010-06-06 18:04:24




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Hétfőn születhetnek meg a gazdasági döntések >