Átcsoportosítaná a bírói státuszokat a Fidesz

bíróság
Krónika  - 2011.07.10. 10:03
Nem minden bíróság kapná vissza a nyugdíjba vonuló bírók státuszát, illetve asszisztensekből álló úgynevezett "bírói csoportokat" is létrehoznának az eljárások gyorsítása érdekében - nyilatkozta a Fidesz elnökségi ülése után Áder János, párt európai parlamenti képviselője.

Hallgassa meg!

 Áder János, a Fidesz európai parlamenti képviselője azt mondta: most a bíróságok leterheltsége miatt az egyik bíróságon csak három hónapig, a másikon pedig másfél-két évig is elhúzódik ugyanannak az ügynek a tárgyalása, ami elfogadhatatlan. Az első számú és legfontosabb cél az, hogy a bírósági eljárások, az igazságszolgáltatás eljárása minél rövidebb idő alatt befejeződjön, jogerős ítélet szülessen meg a választópolgárok peres, tehát polgári peres és büntetőügyeiben is.

Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy csoportosítsák át a bírói státuszokat, vagyis ott legyen több bíró, ahol több az ügy is. Az a helyes, hogy nem minden bíróság kapja vissza azt a státuszt, ahonnan nyugdíjba vonul a 62 éves kort elérő bíró, hanem ezeknek a bírói státuszoknak egy részét azokra a bíróságokra kell átcsoportosítani, ahol már évek, sőt évtizedek óta komoly ügyhátralékkal küszködnek – hangsúlyozta. Áder János azt is mondta, hogy ha szükséges, akkor több bírósági titkárt alkalmaznának, akik az egyszerűbb ügyekben dönthetnének is.

Utolsó frissítés: 2011-07-10 10:48:49




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Átcsoportosítaná a bírói státuszokat a Fidesz >