Schmitt Pál féléves rendszerességgel ellátogat majd a kormány ülésére. A köztársasági elnök a kabinet ülése után tudatta: abban is megállapodtak, hogy a miniszterek elÅ‘tt is nyitva lesz az ajtaja, ha "az Å‘ partikuláris érdekeik, illetve ügyeik ezt így kívánják". Mint sajtónyilatkozatában fogalmazott, úgy próbálja és úgy kívánja ellátni elnöki feladatát, hogy egyfajta interaktív kapcsolatot létesít a hatalmi ágazattal, mindenekelÅ‘tt a kormánnyal, valamint a parlamenttel és a bíróságokkal. MeggyÅ‘zÅ‘dése ugyanis, hogy csak így tudja ellátni integráló feladatát.
Schmitt Pál kiemelte, egy-két miniszterrel szorosan együttműködik majd hivatali ideje alatt. Itt említette meg Martonyi János külügyminisztert, akivel, mint mondta, mindig egyeztetni fog külföldi útjai elÅ‘tt. Réthelyi Miklóssal, a nemzeti erÅ‘forrás miniszterrel a magyar nyelv védelme, a fiatalok mozgásgazdag életmódja, valamint az élethosszig tartó tanulás kérdésében egyeztetnek majd rendszeresen - közölte. Hozzátette: rajtuk kívül szoros kapcsolatot kíván kialakítani még Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel aki, mint emlékeztetett, a határon túli magyarokért felel.
Az államfÅ‘ úgy fogalmazott: a kormányülésen azt hangsúlyozta, részese kíván lenni annak a közös erÅ‘feszítésnek, amelynek során sikeres európai uniós elnöksége lesz Magyarországnak.
Az államfÅ‘ újságírók elÅ‘tt bejelentette: minden, az Országgyűlés által elfogadott és még államfÅ‘i aláírásra váró törvényt ellátott kézjegyével. Hozzátette, hogy egyik törvényben sem talált alkotmányossági kifogást. Az augusztus 6-án hivatalába lépett köztársasági elnöknek összesen tizenhárom jogszabályt küldött át az Országgyűlés.
Nagy Anna kormányszóvivÅ‘ szerda délutáni sajtótájékoztatóján az államfÅ‘nek a kormányülésen való részvételével kapcsolatban úgy fogalmazott: reményre ad okot azt látni, hogy Magyarország vezetÅ‘i egymással is párbeszédet szeretnének folytatni a jövÅ‘ben. Ez alapvetÅ‘en az egész ország érdekében történik - tette hozzá Nagy Anna.
Az ellenzék az Alkotmányra hivatkozva bírálja Schmittet
Az MSZP megdöbbenve fogadta, hogy húsz év után elÅ‘ször a köztársasági elnök a kormány ülésére látogatott. Simon Gábor, a párt országgyűlési képviselÅ‘je egy 1991-es alkotmánybírósági határozatra utalt, amely kimondta, hogy az államfÅ‘nek semmi köze a végrehajtó hatalomhoz. Ez alapján pedig szerinte Schmitt Pálnak semmi keresnivalója nem lett volna a kabinetnél. „Ez az egész aktus azt jelzi, hogy Schmitt Pál a Köztársasági Elnöki Hivatalt megpróbálja a kormány alá rendelni, önmagát pedig Orbán Viktor alá” – mondta a szocialista politikus.
A poszttól elvárt függetlenség feladása miatt bírálta az új államfÅ‘t az LMP is. Karácsony Gergely frakcióvezetÅ‘-helyettes úgy vélte: félreértésen alapul Schmitt Pál államfÅ‘i szerepfelfogása. „Az nem baj, hogyha a köztárasági elnök és a kormány tagjai egyeztetik az álláspontjukat bizonyos kérdésekben, de ez a fajta túlzott közelség, ami ebben a gesztusban megnyilvánul, ez mutatja azt, hogy Schmitt Pál egy olyan felfogás szerint kívánja betölteni a köztársasági elnöki funkciót, amely szerepfelfogás az Å‘ gondolataiban létezik, az alkotmányban azonban biztosan nem” – mondta az ellenzéki LMP-frakció helyettes vezetÅ‘je.
A Jobbik alelnöke, Novák ElÅ‘d szerint Schmitt Pálnak legalább a függetlensége látszatára kellett volna ügyelnie, a kormánynál tett látogatás azonban szerinte azt jelzi, hogy meg sem próbál elszakadni egykori pártjától.
Lövétei István alkotmányjogász szerint azonban az alkotmány nem tiltja a hasonló látogatást. Igaz, arról sem szól, hogy bármiféle dolga, feladata lenne az államfÅ‘nek a kabinettel – véli az alkotmányjogász, aki úgy látja, abban a vitában, hogy a végrehajtó hatalom része-e vagy sem az államfÅ‘, nem lehet igazságot tenni.
Nincs ugyan végrehajtó hatalmi hatásköre a köztársasági elnöknek, de mégis van néhány, a végrehajtó hatalomhoz kapcsolható tevékenysége. „Például amikor nemzetközi viszonyokban a köztársasági elnök mint az állam elsÅ‘ számú képviselÅ‘je lép fel, az bizony a végrehajtó hatalom körébe tartozó, és ott bizony nagyon szorosan össze kell kapcsolódjon a kormányzattal és a Külügyminisztériummal” – mondta Lövétei István alkotmányjogász.
Utolsó frissÃtés: 2010-08-16 07:50:42

Hallgassa meg!


