Kezdeményezték Tátrai előzetes letartóztatását

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Az ügyészség kezdeményezte a sukorói földcsere miatt őrizetbe vett Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója előzetes letartóztatását. Közben komoly hiányosságokat állapított meg az Állami Számvevőszék a Nemzeti Vagyonkezelő tavalyi munkájának vizsgálatakor. Az ÁSZ elnöke szerint a számvevők több megállapítása munkát adhat az ügyészeknek.

Hallgassa meg tudósításunkat!

A Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte a sukorói földcsere miatt őrizetbe vett Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója előzetes letartóztatását - közölte Keresztes Imre főügyész. A közlemény szerint az előzetes letartóztatás kérdésében a nyomozási bíró csütörtökön fog dönteni.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást egyes sukorói, illetve albertirsai és pilisi ingatlanok 2008 júliusában történt cseréjével összefüggésben. Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját kedden vették őrizetbe a Sukoró-ügy kapcsán, amelynek során a gyanú szerint egy, a magyar állam és egy magánszemély tulajdonában lévő földterület cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érheti az államot.

A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közlemény szerint a csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke - az eljárás adatai szerint - mintegy 193,8 millió forint. Ezzel szemben a csereszerződésben ezen albertirsai és pilisi ingatlanokat összesen 787,4 millió forintért számították be. A csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak. A csereügylet során így összesen 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.

Ügyvédje szerint Tátrai ártatlan

Ártatlannak tartja Tátrai Miklóst a gyanúsított jogi képviselője. Az ügyvéd szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója nem követett el szabálytalanságot, ahogy - tudomása szerint - az MNV munkatársai sem. Zámbó Gyula ügyvéd azt mondta: Tátrai Miklósnak nem volt tudomása arról, hogy a sukorói telekcsere első szakértői véleménye - az ügyészség szerint - rossz. Ahogy a jogi képviselő fogalmazott: készült egy másik dokumentum, amely más értékeket mutat. Mint mondta: a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen panasszal éltek.

Az ÁSZ komoly kritikával illette a vagyonkezelő tavalyi tevékenységét

Hallgassa meg beszámolónkat! Sok esetben hátrányosak voltak az állam számára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő intézkedései 2009-ben az ingatlanvagyonnal kapcsolatban – áll az ÁSZ jelentésében. A számvevők kifogásolták az állami tulajdonú társaságok vagyonkezelését is. A jelentés szerint a vagyonkezelő veszteséges gazdálkodást finanszírozott a költségvetési forrásból, például a Malév és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok tőkeemelésénél.

Sajtótájékoztatóján Domokos László számvevőszéki elnök és Warvasovszky Tihamér alelnök külön kiemelte a székház-ügyeket. A MÁV, a Magyar Villamosművek, a Magyar Posta és a Magyar Televízió székház-ügyei többletköltséget okoztak a költségvetésnek. A jelentés szerint például a korábban hatmilliárd forintért megvett tévészékházat a vagyonkezelő 4,5 milliárd forintért adta el, majd a visszabérlésért további több mint 16 milliárd forintot fizetett ki. Ezek az ügyletek nem voltak átgondoltak – mondta Becker Pál, a számvevőszék főigazgatója. Egymásnak gyökeresen ellentmondó intézkedéseket hoztak. A Wallis Zrt.-nek például eladták a Bojtár utcai telephelyet, ahová a tévészékház került, majd másfél évvel később ugyanebből a területből egy jó nagy darabot az állam visszavásárolt, hogy a VPOP-t helyezze el ott – hozta fel példaként Becker Pál.

A jelentés szerint az állami vagyonnal való gazdálkodásért a pénzügyminiszter felelős, aki 2008-ban és 2009-ben nem hozta meg a hibákat kiküszöbölő intézkedéseket. A számvevőszék a Malév, a sukorói ingatlancsere, a moszkvai ingatlanértékesítés és a Bábolna Ménesbirtok ügyében csatlakozott a folyamatban lévő ügyészségi vizsgálatokhoz, más ügyekben pedig külön tájékoztatja a legfőbb ügyészt.

A személyi felelősséget firtató kérdésre kiderült: a számvevőszék szerint a vagyonkezelő vezérigazgatója mellett a tanács szerepét is vizsgálni kell. Megállapították a pénzügyminiszter szakmai felelősségét is, a büntetőjogi felelősségre vonás azonban – mint mondták – nem a számvevőszék feladata. Warvasovszky Tihamér alelnök szerint a döntéshozók vagyonkezeléssel kapcsolatos intézkedései nem voltak átláthatóak és eredményesek.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-09-02 13:27:22




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Kezdeményezték Tátrai előzetes letartóztatását >