Az ÁSZ új vezetése a fővárost ellenőrzi először

Állami Számvevõszék
Diós Judit Krónika  - 2010.07.05. 21:57
Budapest gazdálkodását vizsgáltatja elsőként az Állami számvevőszék (ÁSZ) új elnöke. Domokos Lászlót, és alelnökét, Warwasovszky Tihamért tizenkét évre választotta meg a múlt héten az Országgyűlés. Az ÁSZ új vezetői hétfőn vették át megbízólevelüket a Parlamentben.

Hallgassa meg!

Az ÁSZ új vezetőinek megbízólevelét hétfőn átadó Schmitt Pál házelnök és a szervezet új elnöke, Domokos László is azt hangsúlyozta, végre megszűnt az az áldatlan állapot, hogy az intézménynek több mint egy éve nem volt elnöke, 2002 óta pedig alelnöke. Domokos László a számvevőszék munkatársai előtt a Parlamentben jelezte, vasárnap lemondott minden olyan tisztségéről, így például országgyűlési mandátumáról és párttagságáról is, amely összeférhetetlen új hivatalával. Így tett az ÁSZ új alelnöke, Warvasovszky Tihamér is, aki elmondta, munkatársaitól szakszerűséget, elkötelezettséget és függetlenséget vár.

Domokos László a számvevőszék egyik legsürgősebb feladatának nevezte a zárszámadási törvény véleményezését augusztus végéig, és tervez egy átfogó vizsgálatot a főváros gazdálkodásáról egy éven belül. Megismételte, hogy szeretné közérthetőbbé tenni a Számvevőszék jelentéseit, például úgy, hogy azokat pontozással egészítenék ki. Warvasovszky Tihamér alelnök az állománygyűlésen arról beszélt, hogy az ÁSZ jelentései az elmúlt években nem mindig találtak meghallgatásra a parlamentben, ezért ő azon lesz, hogy az Országgyűlés vegye komolyan a számvevőszék munkáját.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Az ÁSZ új vezetése a fővárost ellenőrzi először >