Az év végétől aknamentesítik magyar-horvát határt

aknamentesítés Horvátország
Krónika Gungl László - 2011.05.04. 19:44
Fotó:
Több millió euróval segíti az Európai Unió a horvát-magyar határszakasz aknamentesítését. Ebből a magyar rendőrség másfél millió eurót kap.

Hallgassa meg!

80 kilométernyi szakaszt aknásítottak el. A robbanóeszközökbÅ‘l nem is kevés, magyar területre is jutott. „Sajnos nem „okmányolják”, és ez a genfi konvenció szerint háborús bűntettnek is minÅ‘síthetÅ‘” – mondta 1992-ben egy, a térségbe vezényelt rendÅ‘rségi tűzszerész, aki akkor hevenyészett térképen próbálta bejelölni ezek helyét, már készülve a késÅ‘bbi mentesítésre.

A háború után Horvátország nagyon komoly anyagi áldozatot vállalva ellenÅ‘rizte a terület egy részét, de 43 kilométernyi szakasz még vissza van. Ezt most az Unió három millió euróval támogatja. EbbÅ‘l 1,4 millió jut a magyar félnek.

ElÅ‘ször légi fotók segítségével készítenek majd egy digitális aknatérképet. A program vezetÅ‘je Bózsing György alezredes, elmondta azt is, hogy számítanak horvát segítségre is. A horvátok képezhetik ki a magyar szakembereket az aknafelderítésre.

A mentesítés egyébként érinti a Duna-Dráva Nemzetiparkot is. Buhert Eszter igazgató-helyettes elmondta, hogy ha védett érték kerülhetne veszélybe, akkor ott külön helyszínen egyeztetve dolgozzák ki a módszert.

A munka nagy részét kézi erÅ‘vel fogják elvégezni - ezt már a horvát aknamentesítési központ osztályvezetÅ‘je nyilatkozta a Krónikának.

Nataša Mateša Mateković tájékoztatása szerint néhány apró technika és adminisztrációs lépést követÅ‘en rövidesen hozzáfognak az aknatérkép elkészítéséhez, a mentesítés pedig várhatóan az év végén indulhat meg, erre közbeszerzési pályázatot írnak ki, amin az uniós országok mentesítÅ‘ cégei is részt vehetnek.

Utolsó frissítés: 2011-05-04 19:52:47




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Az év végétől aknamentesítik magyar-horvát határt >